A vereség megeszi a lelket: évi 15 millióból nehezen megy

Vágólapra másolva!

2009.03.26. 00:25

Címkék

Savaria-Helios BC. A latin hangzású talány nem más, mint az NB I A-csoportjában szereplő szombathelyi női kosárlabdacsapat neve. A lányok az alapszakaszt követően a 12., utolsó helyen állnak, 22 meccsből 22 vereség a mérlegük. Nem éppen felemelő, mert a vereség megeszi a lelket – más kérdés, hogy végső soron Szombathelyen van első osztályú női kosárlabda. Mondjuk úgy, egzisztál. De hogyan látják a főszereplők? Ilyen áron is érdemes versenyszerűen sportolni?

Fotó: Unger Tamás

Itt még vidáman és légiósokkal: nem vesszőfutásra számított a Savaria

Fotó: Unger Tamás

Itt még vidáman és légiósokkal: nem vesszőfutásra számított a Savaria

Segíthet a pszichológus

Nagy Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa több pontban foglalta össze mondanivalóját: „Az első osztályú helytálláshoz megfelelő fizikai és mentális képességek, motiváció és koncentráció szükségesek. Nyilván egy fiatal együttesnél a hármas egység magas szintű teljesítése nem elvárható és nem is kérhető számon. A vezetőséget sem kell keresztre feszíteni, mert becsülendő, hogy Szombathelyen újra van első osztályú női kosárlabdázás. Más kérdés, hogy a huzamosan gyenge szereplés megkérdőjelezheti, megalapozottak-e az ilyen irányú törekvések, magyarán reálisak-e az elvárások. Fiatalok felnőttek közötti versenyeztetése egyébként is rejt magában buktatókat, de a sorozatos kudarcokat nehéz kezelni, ez pluszterhet jelent. Egyéni és csoportterápia segíthet a görcs oldásában. Nem kell a vereségek iránt immunissá válni, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy ha szélnek eresztik a csapatot, ezzel esetleg a két-három év múlva elérhető eredményeket is a kútba dobják.”

A klub elnökét, Szabadfi Zoltánt finoman szólva nem veti szét az öröm, amikor keresem. „Miért nem akkor hívott, amikor 2007-ben beneveztünk a NB I A-csoportjába?” A felvetés jogos, más kérdés, hogy általában nem az a hír, amikor a kutya megharapja a postást, hanem fordítva. Aztán a főnök, aki egyben a technikai vezető is, felenged.

– Mennyi az egyesület költségvetése?
– Tizenötmillió forint akkor, amikor az élcsapatok százötven-kétszázmillióból élnek.

– Buttás Pál, a BEAC szakosztály-igazgatója egy interjúban kétszázötven-milliót említett.
– Ez abból a szempontból a BEAC-nak is mindegy, hogy az egyetemisták mennyiből gazdálkodnak…

– Van szponzoruk?
– Szinte csak az van!

– Ezt hogyan kell érteni?
– Ők dobják össze a tizenötmillió forintnyi büdzsé nagy részét, ha kell, 50-60 ezer forintokból. Szinte családi kosárlabdázás a miénk, de hozzáteszem, az önkormányzat tavaly négy és fél millió forintot adott, plusz kifizette a nagycsapat terembérét. Az utánpótlás költségeit már mi álljuk, de én azt mondom, hogy az önkormányzat teljes mellszélességgel mellettünk áll. És Jász Árpádról se feledkezzünk meg, az elnökhelyettes 2001 óta áll a csapat szolgálatában, lelkesedése mellett a kapcsolataival segített.

– Mit ért az alatt, hogy családi kosárlabdázás?
– Elérkeztünk a lényeghez: az egykori Sabaria SE 1996-ban szűnt meg, és a kosarasok úgy döntöttek, a gyerekeikből, ismerősökből verbuválnak együttest, aztán a kiskamaszokkal 2001-ben megalapítottuk a Savaria Basketball Clubot. Elhatároztuk, hogy lépcsőről lépcsőre haladunk, s amikor 2007-ben az NB I B-csoportjában a 3. helyen végeztünk, benevezünk az A-csoportba, ahol 2008-ban három győzelmünkkel nem lettünk utolsók.

– Jelenleg viszont azok…
– Öt játékosunk elment a bajnokság után, és hiába van együttműködési szerződésünk a Savaria Egyetemmel, nem sikerült minőségi játékosokat idehozni. Mi egyébként nem pofozógépként tekintünk magunkra, hanem mint a szombathelyi női kosárlabda életben tartóira.

– A nagy különbségű vereségek mennyiben erősítik a minőséget?
– Amikor a Falco feljutott a legjobbak közé, sok súlyos vereséget elszenvedett. Aztán a végén bajnok lett. A férfiak húsz év után lettek bajnokok!

– Mi volt a célkitűzés erre a bajnoki idényre?
– Két légiósunkkal a kilencedik-tizedik hely megszerzését tűztük ki célul. Aztán Robinson Ukrajnába igazolt, Gardnertől pedig személyes okok miatt váltunk meg.

– Mennyi a nézőszám egy-egy hazai meccsükön?
– A nagycsapatok ellen közel négyszázan is kíváncsiak ránk.

– Mit vár a rájátszásban?
– Az sem biztos, hogy lesz rájátszás a 9–12. helyért, mert az áprilisban kezdődő playoffban hat meccsünk lenne, s a költségek közel egymillió forintra rúgnának. A Szekszárd, a Cegléd és a BEAC sem dúskál a javakban.

– Mi lesz jövőre?
– Minden bizonytalan, de egy biztos: eszünkbe sem jut feladni!

– Ki lehet esni az első osztályból?
– Nem, ezt a jelenleg érvényben lévő versenykiírás tartalmazza.

Kosárnyi pontra várva

Krasznai Milán edzőt nem töri le a kudarc, a következő bajnokságban is irányítaná a csapatot.

– Minek tulajdonítja az utolsó helyet?
– Nincsen ponterős játékosom, aki húzná az együttest.

– Amikor az idény előtt idekerült, ezzel tisztában volt, nem?
– Ne felejtse el, Robinson és Gardner még nálunk játszott.

– Mi a garancia, hogy jövőre jobbak lesznek?
– A vezetőség ígérte, hogy ponterős játékost igazol.

– Ez mire lenne elég? Nem kapnak ki hatvan ponttal?
– Mondjuk arra. Mert ha kisebb különbséggel kaptunk volna ki, akkor most nem beszélgetnénk, senki sem foglalkozna velünk.

– Hogyan lehetett így motiválni a csapatot?
– Röviden: nehezen.

– És bővebben?
– Bevallom, nehéz volt a lányok szemébe nézni. Mert a hétköznapokon készültünk az ellenfelekre, s állítom, elvégeztük a munkát, aztán a hétvégén jöttek a nagy vereségek. S újra meg újra neki kellett rugaszkodnunk.

– Nyilván nehéz volt feloldani a konfliktust, hogy elvben a sportsikerek mentális hatása pozitív, míg a sorozatos vereségek megeszik a lelket.
– Igen, pontosan erről van szó.

– Ha felkérik, továbbra is maradna a klubnál?
– Igen, jövőre is vállalnám.

– Mi lenne a kívánsága a következő szezonra?
– Már mondtam, egy, de inkább két ponterős játékos.

– Azt hittem, az a kívánsága, hogy nyerjenek egy meccset!
– Ezek a kosarasok idővel hoznák a győzelmeket.

Hobbi és vesszőfutás

Fotó: Unger Tamás

A csapat egyik játékosa nem vállalta a nyilvánosságot, a 21 éves Szabadfi Mónika, a csapat meccsenként 28 percet a pályán töltő irányítója, egyben az elnök lánya – elvégre Szombathelyen a kosarazás családi ügy – viszont igen. Mondhatnánk, nem hiába tanul a pécsi egyetemen kommunikációt és médiatudományokat.

– Sérti, ha azt kérdezem: kutyák vagytok? Elvégre az öltözőben a sportolók egymás közt így hívják a nagyon gyengéket.
– Igen, sért, ugyanakkor tudom, hogy az emberekben így csapódik le.

– Mi bántotta leginkább?
– Hogy nem tudtunk meccset fogni. A Ceglédet egyszer le kellett volna győznünk. Miután elmentek a légiósok, nem tudtunk lepattanót szerezni.

– Hogyan lehet hétről hétre szembenézni a nagy különbségű vereségekkel?
– Akinek van realitásérzéke, tudta, a Soprontól, a Pécstől és a Szegedtől nagyon kikapunk, a többiektől kevésbé. Például Iványi Dalma ellen játszani megtiszteltetés.

– A realitásérzéknek ellentmond az utolsó fordulóban a BEAC-tól elszenvedett hatvanpontos vereség.
– Hát igen. Nem az volt a papírforma, hogy mi nyerünk, de úgy mentünk ellenük idegenbe, hogy megfogjuk őket, aztán rossz napot fogtunk ki.

– Hobbikosarasnak tartja magát?
– Nem! Imádom a sportágat, Szombathelyen lettem játékos, és tettem azért, hogy egyre feljebb kerüljön a csapat.

– Azért kérdeztem, hogy hobbikosaras-e, mert a vesszőfutást azért senki sem választja a hobbijának.
– A légiósokkal ez nem vesszőfutásnak indult.

– Leendő médiaszakemberként hogyan kommunikálná az együttes helyzetét?
– Nem hordanám le a játékosokat. Szombathely azon kevés város közé tartozik, ahol első osztályú férfikosárcsapat mellett élvonalbeli női együttes is van.

– Tételezzük fel, hogy miután elvégzi az egyetemet, hívja egy középcsapat. Menne?
– Azonnal igent mondanék!

– Mit szólna az édesapja?
– Sajnálná, de egyben büszke lenne rám.

Iványi példát mutat

Iványi Dalmáról, a pécsiek válogatottjáról Szabadfi Mónika úgy nyilatkozott, megtiszteltetés ellene játszani, de vajon Iványi milyen érzésekkel lép pályára a fölényes győzelem tudatában?
„Mi minden együttes ellen száz százalékot akarunk nyújtani. A gyengébb csapatokban szereplőktől kaptunk olyan visszajelzést, hogy élmény olyanok ellen játszani, akikre fel lehet nézni.”

– Az ön pályafutásában volt hasonló időszak?
– Részben. Kecskeméten középcsapatban kosaraztam olyan egyéniségek, mint Horváth Juci vagy éppen Németh Ági ellen. Viszont nem kaptunk ki sorozatban nagy különbséggel.

– Savaria vagy Sopron: teljesen mindegy, ugyanúgy hajt?
– Igen, viszont kevesebbet vagyok a pályán. Próbálok példát mutatni. Például a védekezésnél ráállok a jobbkezes irányító jobb kezére, hogy kénytelen legyen gyengébb kézzel labdát vezetni.

– Szuggerálják egymást, hogy megdobják a száz pontot, ami, mondjuk ki, nagy különbségnél az ellenfél megalázása?
– Nem. Van, hogy csak a közönség bekiabálásából tudom, hogyan állunk. Az ellenfél megalázása pedig távol áll tőlem.

Savaria

Legfrissebb hírek