Esélye sem volt az Eb-re készülő szlovákoknak a magyarok ellen

Vágólapra másolva!
2007.06.03. 13:20
A magyar válogatott veretlenül nyerte meg a 32. Vodafone Savaria-kupát, miután vasárnap, a harmadik fordulóban az Európa-bajnoki résztvevő Szlovákia ellen is győzött (3:0). A magyarok végig magabiztosan, stabilan játszottak, két bravúros győzelmet is arattak a tornán.
Mátrai Veronika (jobbra) remek leütéseivel segítette sikerre a magyarokat
Mátrai Veronika (jobbra) remek leütéseivel segítette sikerre a magyarokat
Mátrai Veronika (jobbra) remek leütéseivel segítette sikerre a magyarokat
Mátrai Veronika (jobbra) remek leütéseivel segítette sikerre a magyarokat
A Savaria-kupa nemzetközi női torna utolsó fordulójában a magyar válogatott Szlovákiával mérkőzött.

Ahogy a Svédország, és a Dél-kaliforniai Egyetem elleni találkozókon, úgy a vasárnap délelőtti összecsapáson is remekül röplabdázott a hazai csapat feladója, Meléndez-Pál Beatrix.

Az előkészítő pontos, taktikus játékával megint a meccs meghatározó szereplője volt.

A szlovák feladó, Martina Viestová is hasonlóan jól teljesített, nem csoda, hogy az első játszma végjátéka rendkívül szoros volt. A hajrában a szett sorsa a két center, Kovács I Eszter, és Nagyné Mátrai Veronika fontos pontjainak köszönhetően a hazaiak javára dőlt el.

A második periódusban is magabiztosan játszott Ludvig Zsolt szövetségi kapitány együttese, és néhány ügyes, szemfüles megoldást követően a szett közepén már behozhatatlan előnyben volt.

A találkozó nem volt olyan látványos, mint a szombati Magyarország–Dél-kaliforniai Egyetem meccs, ezúttal a változatos taktikai harc, és a magyar centerek remeklése tette színvonalassá a játékot.

A Közép-európai Liga-győztes OMS Senica csapatának tagjaira épülő, Európa-bajnoki-résztvevő szlovák válogatott gyengén kezdte a harmadik részt, ütőjátékosai nem találták a percről percre javuló hazai sánc ellenszerét.

Meglepően jól, a várakozásoknál is jobban, lendületesebben játszott a magyar csapat, amely könnyedén került tízpontos előnybe a szett közepén. Vezetését a periódus végéig biztosan őrizte Magyarország, amely a Savaria-kupa 1973 óta íródó története során ötödször nyert aranyérmet – legutóbb 2001-ben végzett az élen.

MAGYARORSZÁG– SZLOVÁKIA 3:0 (21, 16, 14)
Szombathely, 300 néző. V: Mocsnik, Szabó P.
MAGYARORSZÁG: MELÉNDEZ-PÁL, KOVÁCS I E., Pethő, Héjjas, Kiss K., NAGYNÉ. Cs: VATAI (liberó), Gudmann, Dégi, Katona, Kapuvári, Kovács T. Szövetségi kapitány: Ludvig Zsolt
SZLOVÁKIA: VIESTOVÁ, Hatinová, Gogolová, Biksadská, Bramborová, Krisková. Cs: KLESKENOVÁ (liberó), Gregusová, Hronceková. Szövetségi kapitány: Miroslav Cada
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:7, 13:11, 19:18, 23:21. 2. játszma: 8:6, 12:8, 19:14, 23:15. 3. játszma: 8:1, 14:4, 20:9, 23:14

A VÉGEREDMÉNY
1. MAGYARORSZÁG 3 3 9:2 6
2. Dél-kaliforniai Egyetem 3 2 1 8:4 5
3. Szlovákia 2 1 2 3:6 4
4. Svédország 3 3 1:9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik