Honti Kata hazai győzelemmel feledtetné a krakkói fiaskót

Vágólapra másolva!
2009.02.04. 11:41
Ismét hazai pályán játszik az MKB-Euroleasing Sopron a lengyel Wisla Can-Pack Kraków ellen, ám ezúttal nagyobb a tét, mint nyolc napja: a párharc győztese ugyanis bejut a negyeddöntőbe, a vesztes búcsúzik a sorozattól – javítási lehetőség nincs.
Honti Kata eddig nem remekelt a Kraków ellen
Fotó: Meggyesi Bálint
Honti Kata eddig nem remekelt a Kraków ellen
Honti Kata eddig nem remekelt a Kraków ellen
Fotó: Meggyesi Bálint
Honti Kata eddig nem remekelt a Kraków ellen

A Sopron az első meccsen aratott győzelem után Krakkóban nem tudott jó teljesítményt nyújtani az Euroliga nyolcaddöntőjében a Wisla ellen. Honti Kata, a magyar csapat játékosa elárulta, az együttes tanult a hibáiból, és élni szeretne a pályaelőnnyel.

„Megnéztük videón, hogyan nem kell, nem szabad játszanunk szerdán – mondta Honti Kata a Nemzeti Sportnak, a krakkói fiaskóra utalva. – Pénteken az volt a baj, hogy a második félidőben megálltunk, lelassult a játékunk, nem pörgettük fel úgy a tempót, ahogyan az itthoni meccsen, és pontatlanok is voltunk. Az biztos, még egyszer nem tudunk, nem is lehet ilyen rosszul játszani és dobni. Újat nem tud mutatni egymásnak a két együttes, most már döntő lehet, hogy erővel ki bírja jobban. Az önbizalmunk nem csökkent, már régen túltettük magunkat a krakkói kevés szerzett ponton, magabiztosan és optimistán lépünk parkettre hazai közönségünk előtt – otthon mindig, mindenki ellen győzelmi eséllyel játszunk.”

Honti Katának a Kraków elleni mérkőzéseken eddig nem ment túl jól a játék, a soproni meccsen négy, Lengyelországban három pontot szerzett.

„A krakkói meccset hagyjuk, az kritikán aluli volt, de szerintem a hazain nem játszottam rosszul, még ha kevesebb pontot is szereztem. Persze mehetne jobban is, ezzel nem vitatkoznék, de ha úgy nyerünk szerdán, hogy én csak két pontig jutok, akkor is boldog leszek” – tette hozzá Honti.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik