Iványi Dalma nélkül is győzelemre készül a Pécs Lengyelországban

– Hogy van a lába? – kérdeztük kedden délután Iványi Dalmát, a Pécs irányítóját és csapatkapitányát, aki láthatóan bicegett.
– Nem olyan rosszul, mint ahogy kinéz. Meg van dagadva, de ez nem olyan sérülés, amelyet ne lehetne két nap alatt annyira helyrehozni, hogy játszhassak a Krakkó ellen. Ráadásul a lábujjhegyre állásban, futásban nem is zavar különösebben, bár kell néhány perc, amíg „bemelegszik.” Ha hetven, nyolcvan, vagy épp kilencven százalékos állapotban vagyok, pályára léphetek, legfeljebb összeszorítom a fogam.

– Fel sem vetődött, hogy ne utazzon el a társakkal?
– Mindenképpen jönni akartam. Egyrészt azért, mert ha van egy kis esély arra, hogy játsszak, akár tíz vagy éppen húsz percre, meg akartam ragadni a lehetőséget, másrészt pedig akár a kispadról is tudok segíteni a lányoknak. Sokat számíthat ilyenkor egy csapattárs biztatása, megjegyzése, aki esetleg máshogy látja a meccset, mint az edzők. Az biztos, hogy azzal, hogy én is itt vagyok, sokkal többet tudok segíteni, mint ha otthon maradtam volna.

– Már csak azért is, mert ön a csapatkapitány, és valóban vezető szerepe van a közösségben.
– Ez így alakult ki nálunk: megkönnyíti az edzők dolgát is, hogy nem kell mindenkinek mindent külön elmondaniuk, de én sem telepszem rá a lányokra: elég néhány alapvető szabályt betartani, egyébként mindenki azt tesz, amit jónak lát. Egyébként is jó szellemű társaság, mindenki tudja, mi a feladata, hol a helye, mind a pályán, mind azon kívül, jó közösséget alkotunk, egységes csapat vagyunk.

– Mire számít a Krakkó elleni találkozón?
– Azt gondolom, nyerhetünk. Az a fontos, hogy jó tempóban, elszántan, lendületesen játsszunk, akkor legyőzhetjük a lengyeleket. Szerencsére egyre inkább kezd összeállni a csapat játéka, november közepe óta jó passzban vagyunk. Minden meccsen vannak olyanok, akik kiemelkedően teljesítenek, a múlt héten, a Besiktas ellen például Mészáros Kornélia, vagy vasárnap, a Szeged elleni bajnokin a fiatal Raksányi Krisztina – mindig van két-három játékos, aki hozzáteszi a magáét a sikerhez. Ráadásul mindig mások tudnak valami extrát nyújtani, így aztán mindenkinek van sikerélménye, mindenki érzi, hogy ő is fontos fogaskerék a gépezetben.