Mészáros Lajos lett a férfi kosárlabda-válogatott új kapitánya

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2008.06.27. 12:48
Címkék
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének nem volt sok ideje arra, hogy megtalálja a posztjáról lemondó szerb származású Ivkovics utódját, hiszen július 4-én kezdődik a felkészülés a 2009-es Európa-bajnokság selejtezőire. A szövetség vezetői mégis sikerrel jártak, s ennek eredményeképpen Mészáros Lajos veszi át a férfiválogatott irányítását.
Visszatér a szakember, aki már kétszer is vezette a válogatottat
Fotó: Mirkó István (NS-Archív)
Visszatér a szakember, aki már kétszer is vezette a válogatottat
Visszatér a szakember, aki már kétszer is vezette a válogatottat
Fotó: Mirkó István (NS-Archív)
Visszatér a szakember, aki már kétszer is vezette a válogatottat
A frissen kinevezett szakmai igazgató, Mészáros Lajos munkáját Horváth Imre segíti, szövetségi edzőként.

Mészáros, aki korábban kétszer is betöltötte a szövetségi kapitányi posztot, jelenleg a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet vezetőségében is fontos pozíciót tölt be.

A szakvezetőtől a szövetség azt várja, hogy az augusztus 20-tól szeptember 20-ig tartó Európa-bajnoki selejtezősorozatban a nemzeti csapat bennmaradjon az A-csoportban.

Mészáros Lajos a múlt szerdán lemondó Sztojan Ivkovics helyét veszi át, aki azok után vált meg posztjától, hogy nem talált meghallgatásra javaslata, mely szerint mindig legyen a pályán legalább két magyar játékos a bajnoki mérkőzéseken.

MÉSZÁROS SZÖVETSÉGI KAPITÁNYKÉNT

A magyar válogatott legutóbb éppen Mészáros vezetésével vett részt Európa-bajnokságon. Az 1999-es franciaországi Eb-n 30 év után szerepelt újra a magyar csapat a kontinens legjobbjai között, s három vereséggel búcsúzott.

A később szakmai alelnökként tevékenykedő szakember - aki már 1986 és 1991 között is ült a válogatott kispadján - 2001 márciusában köszönt le posztjáról, mivel az az évi Eb-középdöntők során nem sikerült megismételni a bravúrt.
Legfrissebb hírek

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
5 perce

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
20 perce

Hosszú időre kidőlt a nyíregyházi kapus

Labdarúgó NB I
26 perce

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
57 perce

Japán könnyedén verte Horvátországot a magyarok csoportjában a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
1 órája

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik