A Utah Jazz nyert a Los Angeles Lakers ellen, és ezzel szépített

Vágólapra másolva!
2008.05.10. 09:21
A Nyugati főcsoport elődöntőjében a Los Angeles Lakers két megnyert meccs után vendégszerepelt a Utah otthonában, ahol a hazaiak egy végig kiélezett mérkőzésen ötpontos győzelemt arattak, így szépítettek a négy győzelemig tartó párharcban.
Carlos Boozer (balra) és a Utah Jazz csúszott-mászott a győzelemért
Fotó: Reuters/ Robert Galbraith
Carlos Boozer (balra) és a Utah Jazz csúszott-mászott a győzelemért
Carlos Boozer (balra) és a Utah Jazz csúszott-mászott a győzelemért
Fotó: Reuters/ Robert Galbraith
Carlos Boozer (balra) és a Utah Jazz csúszott-mászott a győzelemért

Csalódniuk kell azoknak a Lakers-szurkóknak, akik abban bíztak, hogy a Denver elleni „söprést” a Utah ellen is meg tudja ismételni csapatuk.

A Jazz keményebb dió, ugyanis első hazai meccsén ötpontos győzelmet aratott, és ezzel 2–1-re szépített a négy győzelemig tartó párharcban.

Az első negyed nagyon kiegyenlített játékot hozott, amit az eredmény is tükröz, hiszen 23–23-as döntetlent mutatott az eredményjelző az első játékrész végén.

A második negyedben rákapcsolt a Jazz, és kilenc ponttal elhúzott, ami a folytatásban döntőnek bizonyult, mert a Lakers hasonló megugrásra nem volt képes.

A mezőny kimagaslóan legjobb embere Carlos Boozer volt, aki 27 pontja mellett 20 lepattanót is szedett. A hazaiaknál rajta kívül a 22 pontos Mehmet Okur, és a 18 pontja mellett 12 asszisztot is kiosztó Deron Williams emelhető ki.

A vendégeknél ezen a napon csak Kobe Bryant nyújtott extra teljesítményt 34 pontjával, hét asszisztjával és hat lepattanójával, de ez ezúttal kevés volt csapata győzelméhez.

A párharc következő meccsén ismét a Utah játszhat hazai pályán, helyi idő szerint május 11-én, délután három órától.

NBA, RÁJÁTSZÁS

NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Utah Jazz – Los Angeles Lakers 104–99
A négy győzelemig tartó párharc állása: 2–1 a Lakers javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik