Hiába Adetokunbo tripla duplája, kikapott a Bucks az OKC-től

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.17. 07:33
Adetokunbo egyedül kevés volt (Fotó: Getty Images)
Három mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint hétfő hajnali játéknapján.

Egyedül nem megy – mondhatták a Milwaukee Bucks hívei, miután csapatuk hazai környezetben kapott ki meglepően simán az Oklahoma City Thundertől. Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) tripla duplával (21–12–10) húzta maga után az övéit, de a többiek ezen a meccsen nem tudtak hasonló fordulatszámon pörögni, így mindez kevés volt a 31 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezette vendégek ellen.

Nem sok esélyt adott a gyengélkedő Hornetsnek a Los Angeles Clippers, amely végig vezetve számolt rá 35 pontot a charlotte-i alakulatra hazai pályán. A kaliforniaiak vezére James Harden volt, aki 31 pontja mellett 10 lepattanót és hét asszisztot is jegyzett a találkozón. A másik oldalon Mark Williams dupla duplázott, de ez messze kevés volt az üdvösséghez.

A játéknap utolsó meccsén a 41 pontos Anthony Edwards vezette Minnesota Timberwolves esélyt sem adott odahaza a Utah Jazznek. Az idény során mindössze 15 győzelmet számláló vendégek erejéből csak a második negyed megnyerésére futotta, ezt leszámítva nem sok vizet zavartak a Target Centerben, ahol zsinórban a kilencedik vereségüket szenvedték el – ezzel szemben a hazaiak sorozatban nyolcadszor tudtak nyerni.

NBA
ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Orlango Magic 103–108
Dallas Mavericks–Philadelphia 76ers 125–130
Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 107–96
Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 122–114
Portland Trail Blazers–Toronto Raptors 105–102
Los Angeles Clippers–Charlotte Hornets 123–88
Milwaukee Bucks–Oklahoma City Thunder 105–121
Minnesota Timberwolves–Utah Jazz 128–102

 

Legfrissebb hírek

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Amerikai sportok
2025.07.17. 08:37

NBA: trombózisa után visszatérhet a San Antonio francia sztárja

Amerikai sportok
2025.07.15. 10:36

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
2025.07.11. 09:28

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Amerikai sportok
2025.07.10. 14:14

NBA: közel százötven millió dollárért hosszabbított sztárjával a Phoenix

Amerikai sportok
2025.07.10. 09:26

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
2025.07.08. 07:40

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35
Ezek is érdekelhetik