Kikapott a Dallas, Nowitzki súlyosnak tűnő sérülést szenvedett

Vágólapra másolva!
2008.03.24. 08:16
A nap rangadóján a San Antonio Spurs főképp az argentin Manu Ginobili és Tim Duncan jó játékának köszönhetően idegenben verte 88–81-re a Dallas gárdáját. A Mavericks a meccs mellett bizonytalan időre sztárját, Dirk Nowitzkit is elvesztette. A Los Angeles Lakers hazai pályán, míg a Detroit Pistons idegenben szenvedett vereséget.
Csak remélhetjük, hogy Nowitzki sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik
Fotó: Reuters
Csak remélhetjük, hogy Nowitzki sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik
Csak remélhetjük, hogy Nowitzki sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik
Fotó: Reuters
Csak remélhetjük, hogy Nowitzki sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik

Mindössze négy mérkőzést rendeztek az NBA 133. játéknapján. Ezek közül kiemelkedett a Dallas–San Antonio összecsapás.

A mérkőzést a vendég Spurs nyerte, de a dallasiakat most sokkal inkább csapatuk kulcsjátékosának, Dirk Nowitzkinek az állapota aggasztja.

A San Antonio a harmadik negyedben egy 19-0-s rohanással vette át a vezetést az addig jól játszó hazaiaktól. Ebben a szakaszban szenvedett csúnya sérülést a Dallas legponterősebb játékosa. Nowitzki egy dobásblokkolás után olyan szerencsétlenül ért földet, hogy a bal lába maga alá gyűrődött. Ezután hiába próbált talpra állni, csak társai segítségével tudott az öltözőbe vonulni.

Pontos diagnózist nem tudtak adni a sérülésről, erre valószínűleg a mai napon kerül sor.

A német játékos kiesése, azért is jelent nagy problémát a Dallasnak, mert elég rossz szériában vannak – utóbbi három találkozójukat elvesztették, ráadásul mindet otthon –, és ezzel a rájátszást érő helyezésük is veszélybe került. Jelenleg a hetedik helyen állnak a Nyugati Konferenciában, és a kilencedik Denver csak két győzelemmel áll rosszabbul náluk.

A Golden State Warriors négy pontos sikerében a 31 pontig jutó Stephen Jackson játszotta a főszerepet, aki az utolsó 38,5 másodpercben két hárompontost is elsüllyesztett a Los Angeles Lakers gyűrűjében. A másik oldalon Kobe Bryant közel járt a tripla-duplához, 36 pont, 14 lepattanó és 8 gólpassz került a neve mellé.

A Keleti Konferencia második helyén álló Detroit 12 pontos vereséget szenvedett az Antawn Jamison (24 pont, 12 lepattanó) által vezérelt Washingtontól.

NBA, ALAPSZAKASZ

133. JÁTÉKNAP
Dallas Mavericks–San Antonio Spurs 81–88
Toronto Raptors–Denver Nuggets 100–109
Washington Wizards–Detroit Pistons 95–83
Los Angeles Lakers–Golden State Warriors 111–115
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik