Kosárlabda: Jao Ming megsérült, veszélyben a pekingi szereplése

Vágólapra másolva!
2008.03.02. 23:40
Hétfőn megműtik Jao Minget (Yao Ming), az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets kínai sztárját. A 226 centis center bal lábfejében ezen a héten fáradásos törés következett be. Az első vizsgálatok után közvetlenül még nem született döntés arról, hogy műtét során összecsavarozzák a csontokat, vagy gipsszel és mankóval oldják meg a helyzetet, az orvosok azonban utóbb az operációt javasolták.
A beavatkozás következményeként Jao három-négy hónapig nem léphet pályára, hiánya komoly gondot okoz a rájátszásba igyekvő NBA-s alakulatának. A 27 éves kosaras az augusztusi olimpián már mindenképpen ott akar lenni. "Ha nem játszhatok Pekingben a hazámért, az eddigi pályafutásom legnagyobb vesztesége lenne. Inkább nem is gondolok erre a lehetőségre" - nyilatkozta.MTI
Legfrissebb hírek

Felidézzük az olimpia történetének egyik legszebb pillanatát – VIDEÓ

Párizs 2024
2024.08.11. 21:05

A vízbe született csodabogár – még 51 nap az olimpiáig

Úszás
2024.06.05. 11:15

Ötkarikás történetek: nem esett messze az alma a fájától – még 81 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.05.06. 08:12

Vízilabda – Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.19. 08:27

Vízilabda: Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

Vízilabda
2023.04.19. 08:27

Vízilabda – Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.18. 13:43

Vízilabda: Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

Vízilabda
2023.04.18. 13:42

Lezárult a kínai PR-kampány

Szabados-blog
2022.02.20. 15:45
Ezek is érdekelhetik