Kosárlabda: Jordan elrepült Hawaiira, hogy megnézze a fiát

Vágólapra másolva!
2007.11.20. 17:28
Minden idők legjobb kosárlabdázója, Michael Jordan (képünkön) jelenlétében rendezték meg a hawaii Maui városában az Arizona State és az Illinois egyetem csapatának (Fighting Illini) mérkőzését. A chicagóiaknál játszott Jordan fia, Jeff, aki büntetőből megszerezte első egyetemi pontját is.

Michael Jordan a jelentések szerint az Illinois-ra jellemző narancssárga színű ruhát öltött magára, így szurkolt a fiának.

Jeffrey Michael Jordan 11 percet kapott, ez idő alatt egy mezőnykísérlete volt – egy tempódobással kísérletezett –, amely nem sikerült. Dobhatott két büntetőt is, és az egyikből a gyűrűbe talált.

Így a 18 éves fiatalember egy ponttal, egy-egy lepattanóval, gólpasszal és labdaszerzéssel, valamint három labdaeladással zárta a találkozót, amelyet csapata, a Fighting Illini 77-54-re nyert meg.

A Fighting Illini – amely harmadszor vesz részt az EA Sports Maui Invitational nevű tornán – ezzel a győzelemmel bejutott az elődöntőbe.
Legfrissebb hírek

Kép: Pelé, Bryant, Jordan és Ali – Vinícius Júnior telihátas tetoválást csináltatott

Minden más foci
2023.12.30. 13:09

NBA: Jordan és LeBron James napra pontosan ugyanannyi idősen kapta legnagyobb pofonját

Amerikai sportok
2023.12.04. 09:07

NBA: a Sixers legendája szerint LeBron nincs minden idők tíz legjobbja között

Amerikai sportok
2023.07.31. 19:09

NBA: véget ért a Jordan-éra Charlotte-ban

Amerikai sportok
2023.07.24. 14:15

Kosárlabda: másfél millió dollárért adták el Michael Jordan dzsekijét

Kosárlabda
2023.07.01. 16:20

NBA: 2.2 millió dollárért kelt el Michael Jordan cipője

Amerikai sportok
2023.04.12. 06:50

Kebelbarátok, de egymással nem beszélnek – Michael Jordan és Charles Barkley 60 éves

Amerikai sportok
2023.02.20. 15:46

Videó: az ikon 60 éves – íme, Michael Jordan 50 legszebb játéka

Amerikai sportok
2023.02.17. 17:46
Ezek is érdekelhetik