Kosárlabda, női Eb-selejtező: lengyel és ukrán győzelem

Vágólapra másolva!
2007.09.10. 15:14
A női kosárlabdázók Európa-bajnokságára selejtezve az A csoportban Lengyelország kilenc ponttal verte Finnországot, míg az ukránok 14 ponttal bizonyultak jobbnak a svédeknél.
Az A csoportban eldőlni látszik a továbbjutás: a lengyelek három mérkőzés után hibátlan mérleggel állnak a csoport élén, a hétvégi, szlovének elleni idegenbeli összecsapáson be is biztosíthatják helyüket a folytatásban. A finnek harmadik összecsapásukat veszítették el a pótselejtezőben.

A C csoportban az ukránok két vereséget követően szerezték meg az első győzelmüket, míg a svédek másodszor kaptak ki. A csoportban mindhárom érintett négypontos, igaz a szlovákok két mérkőzés után is veretlenek.

A B csoportban szereplő magyar válogatott három mérkőzésén öt pontot szerezve az első helyen áll, megelőzve a négypontos Bulgáriát (három mérkőzés) és a hárompontos Izraelt (két mérkőzés).

Az olaszországi Eb szeptember 24-én kezdődik, a tornára kvalifikáló villámtorna 19-21-én kerül megrendezésre, már a kontinensbajnokság helyszínén.

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ, NŐK:

A CSOPORT Lengyelország Finnország 67-58
C CSOPORT Ukrajna Svédország 61-47
Legfrissebb hírek

Potya gól döntött a ráadásban, összejött az álomdöntő a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.23. 23:38

Nem mindennapi jelenet: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
2025.07.18. 14:00

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.11. 23:03

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Szavazás: kivel csapjon össze a magyar válogatott az NL-pótselejtezőn?

Magyar válogatott
2024.11.20. 10:57

Női Eb-selejtező: szoros meccsen maradt alul a magyar csapat

Magyar válogatott
2024.05.31. 22:24

Hazatért a futball, Anglia nyerte a női Európa-bajnokságot!

Minden más foci
2022.07.31. 17:54

Női Eb: Popp történelmet írt, duplájával döntőben a németek

Minden más foci
2022.07.27. 23:42
Ezek is érdekelhetik