Szombaton minden eldőlhet, tizenhat év után újra bajnok lehet az Olaj

Vágólapra másolva!
2007.06.01. 12:42
A Szolnok Olaj KK már szombaton bajnok lehet, ehhez azonban szombaton, hazai környezetben a férfi kosárlabda bajnoki döntő harmadik felvonásán is le kell győznie a Lami-Véd Körmend együttesét. A sérülésektől tizedelt, egyébként pedig csőd szélén álló vasiak az elsőtől az utolsó pillanatig küzdeni fognak, Sabáli Balázs együttese nem akarja beérni az áldozati bárány szerepével a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
A Szolnoki Olaj KK öt ponttal nyerni tudott a körmendi katlanban (60-65), így szombaton bajnok lehet
NS-Archív
A Szolnoki Olaj KK öt ponttal nyerni tudott a körmendi katlanban (60-65), így szombaton bajnok lehet
A Szolnoki Olaj KK öt ponttal nyerni tudott a körmendi katlanban (60-65), így szombaton bajnok lehet
NS-Archív
A Szolnoki Olaj KK öt ponttal nyerni tudott a körmendi katlanban (60-65), így szombaton bajnok lehet

A körmendiektől már az is óriási fegyvertény volt, hogy a stabil költségvetéssel és erős játékosállománnyal rendelkező Albacompot kiejtették a negyeddöntőben, majd pedig felülmúlták az esélyesebbnek tartott Vas megyei riválist, a Falco KC-t az elődöntőben.

A fináléban azonban igazolódni látszik a papírforma. Az alapszakasz-győztes szolnokiak a Nyíregyháza és a Pécs testén át - hibátlan hazai mérleggel – jutottak a döntőbe, ott pedig dominálnak. Nem parádéznak, nem gáláznak, mégis előbb otthon három, majd idegenben öt ponttal kerekedtek az MTE fölé.

Pór Péter titka a hatékony védekezésben rejlik. A döntő első felvonásán 59, a másodikon pedig 60 pontot kapott az Olaj. Ha a szolnoki triplagyárosok esetleg csütörtököt mondanak, akkor sem esik kétségbe a szolnoki mester.

Ha a távoli dobások nem találnak utat a gyűrűbe, akkor leginkább Thomas Kelley és Vernanrd Hollins jóvoltából – az egyéni betörések, illetve a remek irányító-center kapcsolat húzhatja ki a csávából az együttest.

A papírforma szerint szombaton véget ér a finálé, a szolnokiak nyakába arany, a körmendiekébe pedig ezüstérem kerül. De aki a rájátszás során egyszer is látta a vasi piros-feketéket játszani, az tudja, hogy ez a döntő még mindig nem lefutott.

Bár Fodor Márton, Marqus Ledoux és Chauncey Leslie személyében három klasszisát kényszerül nélkülözni Sabáli Balázs vezetőedző, ráadásul Fodor Gergely és Trummer Rudolf is hetek óta sérülten játszik, de a hallatlan küzdeni tudás, az elképesztő akaraterő csodákra lehet képes.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi kosárlabda-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Kutasi Gergely remekül él a hirtelen jött lehetőséggel egyes poszton, a 22 esztendős irányító csak úgy szórja a triplákat, ezenkívül pedig a gólpasszokkal sem fukarkodik. A gárda másik erőssége - a centerposzton mérkőzésről mérkőzésre kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Vavra Péteren kívül - a bosnyák származású Samir Mujanovics, aki sokadik virágzását éli. A döntő legutóbbi felvonásán már a nagyszünetben 16 pontnál járt, végül 22 egységgel zárta a találkozót, három távoli dobása is célba ért.

Ha a szolnokiak maximálisan betartják Pór Péter taktikai elképzeléseit, támadásban nem dobnak előkészítetlenül és nem szórják el a labdát, a túloldalon pedig semlegesíteni tudják az extraklasszis teljesítményre is képes Ferencz Csabát, akkor minden bizonnyal beigazolódik a papírforma.

A döntő második felvonását imponálóan kezdte a ”Fepu” becenévre hallgató válogatott hátvéd, ezután azonban már felvillanásai sem voltak. Rögtön az elején a világ végéről szórt be egy triplát, végül mégis 5/3-mal zárta az ütközetet.

Szombat délután minden kiderül. Mindenesetre a körmendi drukkerek fogadkoznak, kedden szívesen vendégül látnák a Szolnokot a vasi kisváros sportcsarnokában.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, DÖNTŐ

HARMADIK MÉRKŐZÉS:
SZOLNOKI OLAJ KK – LAMI-VÉD KÖRMEND
Szombat, 16 óra V: Földházi, Papp, Benczur

FÉRFI KOSÁRLABDA NBI, DÖNTŐ - EMLÉKEZTETŐ

A MÁSODIK MÉRKŐZÉS:
LAMI-VÉD KÖRMEND – SZOLNOKI OLAJ KK 60–65 (22–13, 11–20, 10–15, 17–17)
Körmend, 2800 néző, V: Hartyáni, Bodnár, Cziffra
KÖRMEND: KUTASI 10/6, Ferencz 5/3, Fodor G. 2, MUJANOVICS 22/9, VAVRA P. 18/3 Csere: Trummer 3/3, Metelski
SZOLNOK: KELLEY 16/9, Cziczás 3/3, HOLLINS 15/6, SABALIAUSKAS 12/12, Jurkunas 7 Csere: Frána 8, Molnár A. 4
Az eredmény alakulása: 4. p.: 8–3. 10. p.: 22–13. 16. p.: 26–30. 18. p.: 31–30. 25. p.: 33–43. 35. p.: 54–55. 39. p.: 56–63
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Szolnok javára

FÉRFI KOSÁRLABDA NBI, DÖNTŐ - EMLÉKEZTETŐ

AZ ELSŐ MÉRKŐZÉS:
SZOLNOKI OLAJ KK – LAMI-VÉD KÖRMEND 62-59 (11-14, 17-13, 13-17, 21-15)
Szolnok, 3000 néző. V: Valovics, Forrai, Ádám
SZOLNOK: KELLEY 22, Cziczás 2, Hollins 7, Jurkunas 7, Frána 4 Csere: SABALIAUSKAS 13/9, MOLNÁR A. 7/3
KÖRMEND: KUTASI 12/6, FERENCZ 10/6, Trummer 6, Mujanovics 2, VAVRA 25 Csere:Máté 2, Metelski 2, Tóth G.
Az eredmény alakulása: 2. p.: 0–2. 3. p.: 4–2. 7. p.: 4–10. 9. p.: 11–11. 13. p.: 16–18. 17. p.: 24–18. 23. p.: 28–34. 25. p.: 30–36. 30. p.: 40–44. 36. p.: 46–46. 38. p.: 56–55
Kipontozódott: Mujanovics (38. p.), Kutasi (40. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Szolnok javára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik