A körmendiek az utolsó negyedben fordítottak a Szombathely ellen

Vágólapra másolva!
2007.05.18. 20:45
Hazai pályán nyert a Körmend férfi kosárlabdacsapata a magyar bajnokság elődöntőjének harmadik mérkőzésén, amellyel összetettben 2-1-re vezet a Falco ellen. Ferencz Csaba a második és a harmadik negyedben szinte egyedül tartotta versenyben csapatát.
Ferencz Csaba harminc pontjával vezette győzelemre csapatát
Ferencz Csaba harminc pontjával vezette győzelemre csapatát
Ferencz Csaba harminc pontjával vezette győzelemre csapatát
Ferencz Csaba harminc pontjával vezette győzelemre csapatát

A vasi párharcok eddigi hagyományaihoz méltó mérkőzésen a hajrában kerekedett ellenfele fölé a hazai gárda, megtörve ezzel az elődöntő-sorozat azon „törvényszerűségeit”, mely szerint mindig a vendégcsapat nyer.

Remekül játszott a szombathelyi együttes, az első percektől eltekintve végig a Falco állt előrébb a mátrixtáblán.

Többször is megvolt a „közte tíz”, ám nem tudtak igazán elhúzni Szrecsko Szekulovics tanítványai. Pankár Tibor remekül védekezett a hazaiak irányítójával, Chauncey Leslie-vel szemben, így a hazaiak nem találták az igazi ritmust, ráadásul az első húsz percben bűn rosszul céloztak: 13 triplakísérletükből mindössze egyetlen egy hullott be, s a büntetőket sem dobták sokkal jobban. (10/17).

Ferencz Csaba lett a találkozó kulcsembere, aki a második és a harmadik negyedben szinte egyedül tartotta versenyben csapatát, csak ő talált be a döntő pillanatokban.

A vendégeknél a túlfűtött hangulatban is megőrizte lélekjelenlétét Kálmán László, és az amerikai Winsome Frazier. Mellettük elsőrangú teljesítményt nyújtott a cserepadról beküldött, fiatal Szabó Zsolt.

A piros-feketék azonban a negyedik negyed közepén utolérték az akkor már faultproblémákkal is küzdő ellenfelüket, s a dupla duplát elérő (15 pont, 10 lepattanó) Vavra Péter kosarával átvették a vezetést.

A végén a társak is felzárkóztak Ferencz mellé, így győzött a 2003-as bajnokcsapat, s előnybe került a vasárnap folytatódó párharcban.

KOSÁRLABDA, NBI, FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ

LAMI-VÉD-KÖRMEND - FALCO-KC SZOMBATHELY 75-66 (14-23, 19-15, 19-18, 23-10)
A mérkőzés osztályzata: 4
Körmend, 2800 néző
V: Vígh, Ádám, Cziffra
KÖRMEND SZOMBATHELY
LESLIE 14 KÁLMÁN 19/9
FERENCZ 30/12 FRAZIER 15/3
FODOR G. 9 PANKÁR 7/3
MUJANOVICS 7 Borszéki 3/3
VAVRA 15 Wiley 6/6
Csere: Csere:
Trummer SZABÓ ZS. 16
Metelski Gráczer
Kutasi Feigl
Az eredmény alakulása. 6. p.: 6-12. 10. p.: 11-23. 14. p.: 22-28. 18. p.: 25-35. 20. p.: 33-38. 24. p.: 36-46. 34. p.: 61-59. 40. p.: 75-66
Kipontozódott: Pankár 40. p.
A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2-1 a Körmend javára
.
Legfrissebb hírek

Így ünnepelték bajnoki címüket a Szolnoki Olajbányász kosárlabdázói – fotók

Kosárlabda
2025.05.23. 22:47

A Bajnokok Ligájában szerepelünk majd, nagyon erős csapatra lesz szükségünk – Oliver Vidin a Szolnok bajnoki diadala után

Kosárlabda
2025.05.23. 21:57

Nem ismert kegyelmet a Szolnok, harmadszor is megverte a Falcót – az Olajbányász a férfi kosár NB I bajnoka!

Kosárlabda
2025.05.23. 20:02

Bojan Szubotics:  Ez karrierem legnagyobb dobása!

Kosárlabda
2025.05.22. 09:50

Meglepetés a kosárbajnoki döntő nyitányán: a Szolnok nagyon megverte idegenben a Falcót

Kosárlabda
2025.05.17. 19:15

A Falco jutott be elsőként a döntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.09. 18:59

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50

A Falco 100 pont fölött a férfi kosár NB I rájátszásának nyitányán, a ZTE elrabolta a DEAC pályaelőnyét

Kosárlabda
2025.04.19. 20:06
Ezek is érdekelhetik