Kobe Bryant ötven pontja is kevés volt a Lakers sikeréhez

Vágólapra másolva!
2007.04.13. 08:11
Két mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A Cleveland hazai pályán győzte le a New Jersey gárdáját, míg a városi rangadón a Los Angeles Lakers saját otthonában kapott ki a Clipperstől.
Corey Maggette (középen) remekül játszott a Lakers ellen
Getty Images
Corey Maggette (középen) remekül játszott a Lakers ellen
Corey Maggette (középen) remekül játszott a Lakers ellen
Getty Images
Corey Maggette (középen) remekül játszott a Lakers ellen
Los Angelesben városi rangadóra került sor, ahol a pályaválasztó Lakers a Clipperst fogadta.

A találkozón – hiába szerzett 50 pontot a Lakers kiválósága – Kobe Bryant vendégsiker született, elsősorban Corey Maggette remeklésének köszönhetően, aki karriercsúcsot jelentő 39 ponttal zárt.

Bryant egyébként kilencedik alkalommal ért el legalább ötven pontot egy szezonban, ez legutoljára a legendás Wilt Chamberlainnek sikerült az 1964/65-ös pontvadászatban.

A Lakersnek mindenesetre nem megy az utóbbi időben, az elmúlt kilenc meccset számítva hetedszer vesztettek. Pedig nem úgy tűnt, hogy ennek a mérkőzésnek vereség lesz a vége, 8:46-tal a vége előtt még 102-92-re vezettek, de utána a Clippers egy 26-8-as szériát produkálva megfordította a mérkőzést.

Maggette mellett Elton Brand 32 pontot szerzett a három mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát megtörő Clippersben, Sam Cassell pedig négy kihagyott találkozó után újra játszott, és 12 pontjából nyolcat az utolsó negyedben dobott.

A játéknap másik mérkőzésén a Cleveland a New Jersey gárdáját fogadta.

A találkozón a harmadik negyedben remekelt a Cavs, amely ebben az időszakban 82 százalékos pontossággal dobott, és 36-19-es szériát produkált. A második félidőben egyébként 65 százalék volt a dobások hatékonysága a hazaiaknál.

A Clevelandben LeBron James volt a legeredményesebb a 36 pontjával, ebből tizenötöt a döntőnek számító harmadik negyedben dobott. A másik oldalon Vince Carter 26 ponttal zárt.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)

ALAPSZAKASZ, 155. JÁTÉKNAP
Cleveland Cavaliers-New Jersey Nets 94-76
Los Angeles Lakers-Los Angeles Clippers 110-118
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik