Sztárjaival remekelt a Houston, Shaquille O'Neal ismét bizonyított

Vágólapra másolva!
2007.03.10. 10:25
Hazai pályán huszonegy pontos győzelmet aratott a Houston Rockets gárdája az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 123. játéknapján. Shaquille O’Neal ismét megdöntötte szezoncsúcsát, és győzelemre vezette a Miamit.
Shaquille O?Neal (feketében) ellenállhatatlan volt
Reuters
Shaquille O?Neal (feketében) ellenállhatatlan volt
Shaquille O?Neal (feketében) ellenállhatatlan volt
Reuters
Shaquille O?Neal (feketében) ellenállhatatlan volt

Shaquille O’Neal ismét bizonyította, hogy még nem égett ki, és igenis tud egy csapat vezéregyénisége lenni. A bajnoki címvédő Miami Heat óriás centere a Minnesota elleni hazai mérkőzésen harminckét pontot szerzett – amivel újra egyéni szezoncsúcsot döntött meg -, és kilenc lepattanót szedett le. Ráadásul a tizenhat mezőnybeli próbálkozásából tizenhárom landolt a gyűrűben, ami meglehetősen jó mutatónak számít.

A legjobban talán Tracy McGrady, a Houston pontzsákja örülhet annak, hogy csapattársa harminckét kihagyott mérkőzés után visszatért a parkettre, ugyanis így végre nem csak T-Macre kell figyelnie az ellenfeleknek védekezés közben.

Ezt bizonyította is McGrady és a New Jersey elleni hazai mérkőzésen harmincnégy pontot szórt, és ezzel ő lett a játéknapon a legeredményesebb. A texasiak klasszisa egyébként ebben a szezonban tizennyolcadszor dobott harminc pont felett az idényben

Jao Ming sérülése óta először játszott hazai közönség előtt
Reuters
Jao Ming sérülése óta először játszott hazai közönség előtt

Ming, aki először szerepelt hazai közönség előtt visszatérése óta, huszonnégy pontot szerzett és tizenhárom lepattanót szedett le és ezzel ő is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Rockets huszonegy ponttal győzte le a Netset.

Philadelphiában szenvedett tizenhat pontos vereséget a Los Angeles Lakers csapata. A Sixers legjobbja Andre Iguodala, aki Allen Iverson távozása óta átvette a Philly karmesteri szerepét.

A huszonhárom éves játékos harmincegy pontot szerzett, és ezzel elrontotta Kobe Bryant visszatérését, aki a kaliforniaiak előző mérkőzésen eltiltás miatt nem szerepelt. A Lakers legnagyobb sztárja egyébként harminc pontot jegyzett, de ez is kevés volt, így a Lakers elszenvedte sorozatban a negyedik vereségét, míg a Philadelphia ezzel együtt hatmeccses győzelmi szériánál jár.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA), ALAPSZAKASZ

NBA, alapszakasz, 123. játéknap
Philadelphia 76ers Los Angeles Lakers 108-92
Boston Celtics Seattle Supersonics 118-103
Atlanta Hawks Memphis Grizzlies 106-105
Miami Heat Minnesota Timberwolves 105-91
Houston Rockets New Jersey Nets 112-91
Denver Nuggets Detroit Pistons 82-95
Phoenix Suns New Orleans Hornets 104-103
Golden State Warriors Los Angeles Clippers 99-89
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik