Jao Ming hosszabb időre harcképtelenné vált

Vágólapra másolva!
2006.12.24. 11:52
Vereséget szenvedett a Houston Rockets hazai pályán a Los Angeles Clipperstől, de valószínűleg még jobban fáj nekik, hogy egyik kiválóságukat is elvesztették a meccsen: Jao Ming térdsérülést szenvedett, így legalább hat hétig harcképtelen lesz.
Jao Ming hat perc játék után sérült meg
Reuters
Jao Ming hat perc játék után sérült meg
Jao Ming hat perc játék után sérült meg
Reuters
Jao Ming hat perc játék után sérült meg
A Houston a San Antonio Spurs felett aratott sima győzelem után a Clipperst fogadta, ám hat perc után nehéz helyzetbe került: egyik legjobbja, Jao Ming egy blokkolás után a földre került, majd le kellett támogatni a pályáról. A kínai kiválóságnak megsérült a térde, és legalább hat hétig harcképtelen lesz.

A Clippers végül megnyerte a találkozót öt ponttal, miután a Rockets egy másik kulcsemberét is nélkülözte: Tracy McGrady sorozatban a hetedik meccsét hagyta ki hátsérülés miatt.

Megtört a Seattle hat mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozata, miután Ray Allen visszatért sérüléséből – amely miatt kilenc meccset hagyott ki –, és 28 ponttal segítette csapatát. A Minnesota szintén nyeretlenségi sorozatot tört meg, igaz, ez a Timberwolvesnak valamivel rövidebb ideig, négy mérkőzésig tartott.

Jól mutatkozott be a Philadelphiában Andre Miller, hiszen kilenc pontot és tizenegy gólpasszt jegyzett. Mióta Allan Iverson hivatalosan is távozott, a 76ers megnyerte mindkét meccsét.

LeBron James remekléséről szólt a Cleveland Orlando elleni meccsének utolsó negyede, a kiválóság 19 pontot szerzett az utolsó felvonásban, eggyel többet, mint a Magic teljes csapata… A Cavaliers visszavágott az ellenfélnek a múlt héten elszenvedett vereségért.

Az Atlanta Hawks sorozatban negyedik vereségét szenvedte el, igaz, a Detroit otthonában pályára lépő együttest sérülések sújtották: a Hawks hat legeredményesebb játékosából négy nem játszhatott, összesen tíz embert neveztek csak a mérkőzésre, így könnyen nyert a Pistons.

Feltámadt a Houston elleni vereség után a San Antonio Spurs, amely Oklahomában már jó játékot nyújtott. A texasiak ezúttal 62.9 százalékos mutatóval dobtak, 17. alkalommal kerültek 100 pont fölé a szezonban.

Remekelt a Chicago Bulls is, amely a Charlotte Bobcats gárdáját verte meg nagy fölénnyel. A „Bikáknak” az elmúlt 15 meccset számítva ez volt a 13. győzelmük. Különösen remekül játszott Ben Gordon, aki 23 pontot szerzett, csak a második negyedben volt 18 a termése.

NBA, eredmények:

  • Seattle SuperSonics-Toronto Raptors 110-97
  • Indiana Pacers-Minnesota Timberwolves 71-78
  • Philadelphia 76ers-New York Knicks 98-77
  • Cleveland Cavaliers-Orlando Magic 86-83
  • Detroit Pistons-Atlanta Hawks 108-81
  • Miami Heat-Golden State Warriors 105-92
  • New Orleans Hornets-San ANtonio SPurs 77-112
  • Memphis Grizzlies-Utaz Jazz 97-100
  • Houston Rockets-Los Angeles Clippers 93-98
  • Milwaukee Bucks-New Jersey Nets 115-104
  • Chicago Bulls-Charlotte Bobcats 115-76
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik