Helyzetkép: együtt marad a Szekszárd

FEKETE LÁSZLÓFEKETE LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.07.23. 23:38
Címkék
A női bajnokság legutóbbi idényét a nyolcadik helyen záró Atomerőmű-KSC Szekszárd vezetősége a lehetőségeinek leginkább megfelelő megoldásként az állandóságra szavazott, vagyis igyekezett együtt tartani a keretet.
A tavaszi csapatból nyolc kosaras hölgy fogadta el az atomosok ajánlatát, tehát Koncz Judit, Bukovszki Mónika, Danijela Varda, Tamás Rita, illetve a közelmúltban az U20-as Európa-bajnokságon szerephez jutó Szentkirályi Réka, és a felnőttválogatottal edzőtáborozó Czukor Tünde is Vertetics István edző rendelkezésére állhat az októberben rajtoló bajnokságban. Ugyancsak szignálta kontraktusát Lódi Eszter és Hofmann Petra is, ám az év közben sérülés miatt hoszszabb időt kihagyó két játékos szerződése csak akkor lép életbe, ha teljesen gyógyultan ismét a társaikkal tréningeznek majd. Anyagi helyzetükhöz mérten a tolnaiak szeretnék megerősíteni keretüket, ezért két légiós középjátékossal is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak. Az még kérdéses, hogy szerződtetésük esetén mikor kapcsolódnának be a közös munkába, hiszen egyikük várhatóan szerepel hazája nemzeti együttesében a magyarokat is parkettre szólító Eb-pótselejtezőn.
Legfrissebb hírek

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
14 perce

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
40 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
7 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
7 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik