Világsztár jön Sopronba

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2005.04.20. 23:37
Címkék
Bukdácsol az MKB Euroleasing Sopron női együttese. A visszafogott szereplés egyik fő oka a vezetőség szerint az, hogy nincs a csapatnak igazi, nemzetközi szinten is meghatározó irányítója. Nos, a soproni kosárlabdabarátoknak jelentjük: a következő évadban már lesz. A zöld-sárgák ugyanis a 2005-2006-os évadra szerződtették az amerikai profiliga egyik legjobb játékmesterét, Nikki Teasleyt!
A Los Angeles Sparks korábbi WNBA-bajnok irányítójának Sopronba kerüléséről Török Zoltán ügyvezető az MKB-Euroleasing Sopron honlapján a következőket mondta: "Bár nem szokásom szezon közben a következő idényre vonatkozó bejelentés megtétele, most több ok miatt is eltérek ettől. Egy ilyen volumenű igazolást lehetetlen titokban tartani, ráadásul több hónapos egyeztetés eredménye a szerződés tegnapi aláírása. Ami ez év februárjában nem sikerült, az az előző napon ratifikálódott."

Végezetül a talán legfontosabb két adat a soproniak leendő játékosáról: 2002-ben tengerentúli nagydöntőt nyert a Los Angeles Sparks csapatával, 2003-ban pedig a csillagok parádéján, a WNBA All Star-gáláján ő lett a legértékesebb játékos (MVP).

NB I, A-CSOPORT, NÔK, KÖZÉPSZAKASZ, FELSÔHÁZ

SZOLNOKI NKK - BSE-ESMA 76-70 (20-15, 16-18, 23-23, 17-14)
Szolnok, 300 néző. V: Kóthay, Pozsonyi
SZOLNOK: Kocsis 4, VIDA 10/6, SOMOGYI 22/6, FARKAS 10/3, HORTI 18. Cs: SZALAY 10/3, Takács 2, Kmézics. Edző: Gálos László
BSE: HOLLAND-CORN 22/12, Kosjár 9/3, HAGARA 13/3, Papp 7, Perovics 13. Cs: Horváth Zsuzsa 1, Andó 5. Edző: Déri Csaba
Az eredmény alakulása. 5. p.: 9-10. 15. p.: 22-22. 25. p.: 44-49. 35. p.: 64-63. 38. p.: 68-66
Kipontozódott: Kocsis (37. p.)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
1 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
2 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
2 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
2 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
2 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik