Mindenkiért harcolunk!

- A múlt kedden, amikor kiderült, hogy Szamara rendezi az euroligás final fourt, azt nyilatkozta, attól a naptól kezdve megkezdték a felkészülést a négyes döntőre, viszont azóta lejátszottak két bajnokit is. Szóval: tartanak már a célirányos edzések? - kérdeztük Rátgéber Lászlót, a MiZo-Pécsi VSK edzőjét.
- Igen, habár fontos állomás számunkra a Magyar Kupa fináléja is, amely a mostani hétvégén Pécsett lesz, és amelynek legfőképpen mentálisan kellene segítenie a felkészülésünket egy fontos sikerélménnyel. Ez azért segíthet, mert tudjuk, milyen nehéz ráhangolódni erre a megmérettetésre úgy, hogy benne van a játékosokban: ebben a hónapban még egy final four áll előttük.

- Milyen szakmai problémákkal kell szembenéznie pontosan két héttel az Euroliga négyes döntője előtt?
- Amit a legnehezebb lesz megoldani, az a háromórás időeltolódás, mert odakint tizenhét órakor játsszuk az elődöntőnket a Brno ellen, és ez magyar idő szerint tizennégy óra. Nem könnyű ehhez alkalmazkodni napi két edzéssel, mert reggel nyolckor és délután fél kettőkor kellene gyakorolnunk, hogy ráálljunk erre a ritmusra, de ezt csak a kiutazás előtt egy nappal tehetjük meg, mivel tizenhetedikén, vasárnap még mérkőzést játszunk Miskolcon. Ez a legnagyobb baj azon kívül, hogy nem lesznek kint a szurkolóink. A háromórányi különbség jelentősége egyébként jól látszik a Szamara csoporteredményein, mert amíg idegenben alig tudta megverni például a Parmát, a Namurt, a Szolnokot vagy a Tarbes-ot, addig otthon harmincöt-negyven ponttal győzte le ugyanezeket a csapatokat.

- Mennyire fontos most az önök számára a miskolci meccs, amikor a szerdai, soproni győzelemmel már zsebben a középszakasz első helye is?
- Bár a miénk volt az egyetlen klub, amely annak idején a középszakasz ellen szavazott, nem tehetjük meg azt a szemtelenséget, hogy ne vegyük komolyan a további találkozóinkat, mert a többi pozícióért még folyik a küzdelem.

- No meg presztízs is van a világon, főleg, hogy eddig ebben a bajnokságban még nem kaptak ki senkitől.
- Így van. Ez az egyik fontos motivációs tényező, a másik pedig, hogy ezeket a meccseket ki kell használni a felkészülésre. És mind az ötöt meg kell nyernünk, vagy mind az ötöt el kell veszítenünk, ami még a rájátszásig hátravan, mert csakis így nem szólunk bele a többi csapat harcába. Kikapni viszont nem szeretünk…

- Hátráltatják a csapat munkáját sérülések?
- A korábbi betegeink már inkább a fáradtság jeleit mutatják, mert a terhelés-pihenés fázisukat megzavarta az influenza, úgyhogy a kupadöntő után nagyobb gondot fogunk fordítani a játékosok regenerációjára. Pillanatnyilag egy sérültünk van Dapo személyében, de remélhetőleg a hét végén már ő is harcképes lesz.

- És mi a helyzet Vilipiccsel, akit sok szurkolói kritika ért az utóbbi időben, különösen a Bourges ellen nyújtott teljesítménye miatt?
- Meglepő módon a magyar bajnoki statisztikákat átnézve az derül ki, hogy az itthoni pontvadászatban Vilipics a legjobb dobónk 15.1 pontos átlaggal. De tény és való, hogy egy kis önbizalomhiányban szenvedett, ezért speciális súlyzóprogramot alakítottunk ki neki, mivel erővel és energiával lehet legjobban visszaállítani a magabiztosságot.

- Csak ezzel volt gond nála?
- Csak. Nézzük meg a többi euroligás együttes ötös centereit: közülük is többen csődöt mondtak a negyeddöntőben, mint például Vodicková és Sakirova a Dinamo Moszkvában, Baranauskaité a Vilniusban, vagy Kireta a Valenciában. A játékstílus, a felgyorsított tempó és a sok kontaktus mind kevésbé fekszik a magasabb, ám lassabb és ügyetlenebb játékosoknak. De beszélgetve Vilipiccsel is, úgy érezzük, kezd minden a helyére kerülni nála, kezd formába lendülni, ami nagyon pozitív, és amire szükség is van, mert fontos láncszeme lesz a gépezetünknek.

- Akkor már csak a szurkolókról nem beszéltünk. Az ő hiányuk hogyan kompenzálható?
- Értük is küzdünk majd, miként mindenkiért a magyar kosárlabdában: azokért is, akik ellenfeleink voltak, az itthoni vetélytársaink szurkolóiért, a játékvezetőkért és mindazokért, akik eddig egy kicsit is segítettek bennünket abban, hogy eljussunk oda, ami a legnehezebb az európai női kosárlabdában.

- Konkretizálná, mire utal pontosan?
- A hőn áhított final four-aranyéremre.