Családi rivalizálás Izraelben

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2005.02.23. 00:55
Címkék
Igazán családias párharc kezdődik el ma délután az izraeli Ramat Hasaronban. A földrész második számú női kupasorozatának páneurópai szakaszában ugyanis apja és lánya csapatát hozta össze a ki tudja, milyen sors a negyeddöntőben: az először vendégként pályára lépő Szeviép-Szeged edzőjét Ujhelyi Gábornak, a mostani házigazda egyik centerét pedig Ujhelyi Petrának hívják.
A közeli rokonok nem éppen szokványos találkozója kedvéért megállították az edzést, mert a sztori lázba hozta a helyi bulvársajtót is, így aztán kamerák és vakuk kereszttüzében csattantak el az ilyenkor szokásos puszik, de ennél sokkal fontosabb, hogy úgy tűnik, a magyar együttes egyetlen hiányzója a beteg Donkó Orsolya lesz, a kisebb sérüléssel bajlódó Kajdacsi Judit és Agnesa Nagyová ugyanis vállalja a játékot.

Mint ahogy alighanem vállalja a játékot odaát az amerikai sztárcenter, Chasity Melvin, távolról is roppant veszélyes honfitársa, Candace Futrell, a kanadai születésű Marianna Raguz, vagy az Európa-bajnok lengyel magasbedobó, Joanna Cuprys. Nagy nevek, ebből adódóan drága játékosok, de mint hírlik, pénzből ennél a klubnál nincs hiány - viszont le a kalappal az izraeliek előtt, mert a helyszínen tartózkodó szegediektől származó információink szerint a vendéglátásra sem sajnáltak áldozni, ezért aztán kiváló körülmények közé került a Szeviép. Persze a Ramat Hasaron-i napsütés és húszfokos meleg már önmagában is felüdülés az itteni időjárási viszonyokhoz képest…

No de a kék-fehérek nem nyaralni utaztak ilyen messzire, hanem nyerni, vagy legalábbis olyan eredményt elérni, hogy megteremtsék maguknak az esélyt a jövő csütörtöki visszavágón a továbbjutás kiharcolására - merthogy az Európa-kupa negyeddöntői az Euroliga nyolcaddöntőivel ellentétben nem két nyert meccsig tartanak, hanem oda-visszavágós rendszerűek.

Ez a szisztéma eddig bejött Mészároséknak, hiszen így ütötték ki korábban a középső főcsoport rájátszásában a szlovák Ruzomberokot, majd a német Dorstent, csak akkor mindkétszer hazai pályán futottak neki a párharcnak, pedig elvileg idegenben kedvezőbb kezdeni. Hát most majd kiderül, mindenesetre ha ezt az akadályt is sikerrel veszi a Szeviép, évadbeli második final fourjára készülhet nemsokára - de ez már az Európa-kupa összeurópai négyes döntője lenne, amelyben tavaly a Szolnok a szép emlékű második helyet szerezte meg.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
5 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
5 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
5 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
6 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
6 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
6 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
6 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik