Ventwestesekből vesztesek

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.12.10. 21:56
Címkék
Bajban van a Ventwest-Foton Sopron, méghozzá minden eddiginél nagyobban& Az eddig is leginkább tartozásairól elhíresült Postás-utód számára úgy látszik, végzetesnek bizonyul a városi rivális MKB-Euroleasinggel kirobbant nyári affér, aminek az lett a vége, hogy kétmillió forintra megbüntették a kisebbik klubot.
Amit aztán azóta sem fizettek ki a zöld-fehérek, most pedig, túl minden határidőn, elsőfokú döntésen és fellebbezésen, a Női Hivatásos Kosárlabda Liga intézőbizottsága azt a döntést hozta, hogy a csapat november 9. (a liga versenybizottsága ezzel kapcsolatos határozatának napja) után lejátszott mérkőzéseit 20-0-s különbséggel elveszíti, bár a kiállásért járó egy pontot megkapja. Csakhogy azóta négy találkozót tudott le Szilaski Tamás amúgy tehetséges és szimpatikus együttese, ami azt jelenti, hogy túllépte a 20-0-ra elveszített mérkőzések versenyszabályzatban meghatározott mennyiségi korlátját (ami három), ezáltal pedig felvetődött a pontvadászatból való kizárásának a lehetősége is. Olyannyira, hogy a női profiliga intézőbizottsága már fel is kérte a versenybizottságot az ehhez szükséges eljárás lefolytatására.

Kocsis Boglárka (13) és társai mindkét gyôzelmüket elvesztették a zöldasztalnál (Fotó: Pluzsik Tamás)
Kocsis Boglárka (13) és társai mindkét gyôzelmüket elvesztették a zöldasztalnál (Fotó: Pluzsik Tamás)
Kocsis Boglárka (13) és társai mindkét gyôzelmüket elvesztették a zöldasztalnál (Fotó: Pluzsik Tamás)
A Fotonnak tehát egyetlen lehetősége maradt: hogy fizessen, mégpedig lehetőleg azonnal, hátha ezzel rábírja az illetékeseket, hogy ne csonkítsák meg az NB I A-csoportjának amúgy sem túl magas létszámát. Azon azonban Nyíri Dezső ligaelnök szerint már ezzel sem változtathat, hogy ne nyeretlenül álljon a tabella legalján, ugyanis a ventwestesek pechjére a november kilencedike után lejátszott bajnokijaik közé tartozik az a kettő is, amelyen nem voltak vesztesek: a BEAC-Újbuda és a Zala Volán-ZTE elleni. A többin amúgy is kikaptak Dénesék, tehát azokon (a BSE-vel és a Szolnokkal szembeni fiaskóról van szó) csak a kosárkülönbségüket változtatta meg a döntés, így viszont elbuktak két, már megszerzett pontot, ami aligha tesz jót az anyagi gondoktól és sérülésektől sújtott társaság hangulatának. Amely mindeközben kivívta a továbbjutást a nemzetközi porondon Európa-kupás csoportjából, és amely egészen mostanáig a nyolcadik helyen szerepelt az élvonal tabelláján. Innentől kezdve viszont már csak a tizedik - és még innen is van lejjebb, ha a kizárás érvénybe lép.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
3 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
3 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
3 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
4 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
4 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik