Rózsa: most állt össze a kép

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.10.06. 21:07
Címkék
Úgy vág neki a bajnoki címvédő MiZo-Pécsi VSK az előttünk álló idénynek, ahogy Rátgéber László, a fekete-fehérekkel lassacskán összenövő szakvezető mindig is szerette volna: minden posztra legalább két nemzetközi szintű játékosa van.
Az NSO ajánlja:

Amit 2003-as női bajnoki idényről tudni kell

Tabella, fordulóról fordulóra

Bajnoki adatbank

Kosárlabda-fórumaink
Az NSO ajánlja:

Amit 2003-as női bajnoki idényről tudni kell

Tabella, fordulóról fordulóra

Bajnoki adatbank

Kosárlabda-fórumaink
De van, amelyikre több is! Igaz, két sérülés és egy embere későbbi érkezése miatt még nem állt teljesen össze a csapat, de a keret már adva van, és ezúttal nagyítóval sem találhatunk benne lyukat - ellentétben az elmúlt évekkel, amikor szinte mindig volt gyenge pontja a baranyaiak együttesének. Vagy ha a kezdő ötösbe sikerült csupa megfelelő képességű kosarashölgyet összehozni, akkor a kispad volt rövid, azaz a megfelelő helyettesek, a csereemberek hiányoztak, nem úgy, mint most.

A koncepció: Hosszú távú megállapodások

Az orosz Jekatyerina Lisina (18) neve a múlt hét végi Göcsej-kupán már rendre feltûnt a legjobb dobók között (Fotó: Unger Tamás)
Az orosz Jekatyerina Lisina (18) neve a múlt hét végi Göcsej-kupán már rendre feltûnt a legjobb dobók között (Fotó: Unger Tamás)
Az orosz Jekatyerina Lisina (18) neve a múlt hét végi Göcsej-kupán már rendre feltûnt a legjobb dobók között (Fotó: Unger Tamás)
Pedig… Pedig szinte az egész nyár a nagy hallgatás jegyében telt a PVSK-s vezetőség részéről, így bármennyire is szerettünk volna, nem tudtunk írni a pécsiekről, egész egyszerűen azért, mert nem volt mit. Most viszont összeállt a kép, összeállt a csapat, immár a Rátgéber László, Fűzy Ákos edzőkettősön a sor, hogy összecsiszolja az összejött kitűnőségeket. "Bár sok szurkoló kérte, sőt követelte, hogy mondjunk már valamit, mi tényeket szerettünk volna közölni. Máshol a lehető leghamarabb bejelentik az új igazolásokat, nálunk nem, de ezzel természetesen nem riválisainkat akarom kritizálni, pusztán arról van szó, hogy igyekeztünk csöndben építkezni és biztosra menni. Most viszont már megszületett a megegyezés mindenkivel, akivel szerettük volna, hogy meglegyen, egyedül Boiko ügye van még valamelyest függőben, mert a menedzsere nem küldte még vissza az általunk aláírt szerződést" - avatott be bennünket koncepciójába Rózsa Gábor, a csapat napi ügyeivel legtöbbet foglalkozó szakosztály-igazgató.
"Annyi újdonságról tudok még beszámolni, hogy igyekeztünk minél hosszabb távú megállapodásokat kötni, és ez a többséggel sikerült, akadnak például olyan játékosok, akik nem is csupán kettő, hanem három idényre kötelezték el magukat - folytatta a vezető. - Ilyen Iványi, Lisina, Bujdosó és Semsei, de Vilipics esetében is biztos, hogy egy év múlva ugyanígy velünk lesz. Egyébként bejelenthettük volna ezeket a fejleményeket akár július közepén is, mert már csak apró finomítások voltak hátra a tárgyalásokból az egyes emberekkel, de a különböző válogatottak programjai miatt ezek elhúzódtak. És ami a legfontosabb: nem akartunk addig ígérgetni, amíg nem láttuk az anyagi hátteret biztosítottnak" - utalt Rózsa a szerződéskötések legkényesebb részére, tekintve, hogy sok helyen hajlamosak megfeledkezni az "addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér"-elvről. ---- L ---- S
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
16 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
19 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
33 perce

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik