Cziffra Mihályt nagy többséggel választották meg

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.10.05. 21:09
Címkék
Ülést tartott kedd délután a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége, amelynek négy napirendi pontja közül a játékvezető bizottság elnökének megválasztását előzte meg a legnagyobb várakozás.
Nos, mint a hozzávetőleg háromórás tanácskozásról távozó elöljárók közül elsőként elért Mészáros Lajos szakmai alelnöktől megtudtuk, a többség Cziffra Mihály mellett tette le a voksát, aki a szakmai előrelépés és az egység megteremtését tűzte ki fő céljául."Úgy gondolta az elnökség, hogy határozott, korrekt vezetőre van szükség" - indokolta a pozíciót 1989 és 1996 között már betöltő egykori neves sípmester újbóli kinevezését Mészáros, aki elmondta, a legutóbbi JB-elnök, Toók Ferenc az előző elnökségi üléskor jelentette be hogy lemond a posztjáról. Azóta hivatalosan nem volt vezetőjük a szürke ruhásoknak, és a szokásos, idény előtti szakmai és fizikai továbbképzésüket is ebben a faramuci helyzetben tartották meg. Most viszont véget ért az áldatlan állapot, és remélhetőleg megszűnik a széthúzás is, amely sajnos az utóbbi években oly jellemző volt a mérkőzések játékosok utáni legfontosabb közreműködőire.A 16-ból jelen lévő 14 elnökségi tag közül 10 által megszavazott Cziffra Mihálynak a grémium következő, november elején esedékes összejöveteléig kell elkészítenie a szakmai programját, amelynek az lesz a legnagyobb újdonsága, hogy egy kézbe kerül a játékvezetők képzése, ellenőrzése és küldése - ellentétben az utóbbi időszakkal, amikor is a ligák beleszólást követeltek abba, melyik meccsen ki működjön közre.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
22 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
25 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
39 perce

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik