Nowitzki is jön Budapestre

SAHIN TÓTH RÓBERTSAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2004.09.20. 22:45
Címkék
A németek alaposan megleptek mindenkit. Hetek óta mást sem hallani, mint hogy Dirk Nowitzki szerepléséért vagyonnyi dollárköteget kellett kifizetni (a mifelénk sem ismeretlen biztosítás, ugye&), és a dallasi szupersztárt így is csak az Európa-bajnoki középdöntő első négy találkozójára sikerült hazacsábítani.
Az NBA nagymenője, az egyik, ha nem a legnagyszerűbb európai kosaras meg is tette a magáét: a négy meccsen beszórt 91 pontja markánsan hozzájárult ahhoz, hogy Németország makulátlan teljesítménnyel álljon a C jelű csoport élén. S itt jön a fordulat: az Auf wiedersehen helyett a nagy Dirk - vagy ahogy mostanság Németországszerte nevezik "Big D" - azzal állt elő, hogy prímán érzi magát a nemzeti csapat tagjaként, és jelentős késztetést érez arra, hogy megmutassa magát az ötödik, magyarországi derbin is. "Megoldottuk, hogy játsszak Budapesten, már a repülőjegyemet is lefoglaltuk" - lelkendezett Nowitzki, mire druszája, Bauermann kapitány érthetően majd kiugrott a bőréből.

Derült égbôl villámcsapás: Nowitzki (jobbra) marad a német válogatottban, így Budapesten újra összecsaphat Góbival
Derült égbôl villámcsapás: Nowitzki (jobbra) marad a német válogatottban, így Budapesten újra összecsaphat Góbival
Derült égbôl villámcsapás: Nowitzki (jobbra) marad a német válogatottban, így Budapesten újra összecsaphat Góbival
"Fantasztikus, ahogy Dirk viselkedik, bebizonyította, hogy nemcsak a pályán zseniális, hanem azon kívül is remek egyéniség - így a boldog tréner, aki kifejezetten jó véleménnyel van a magyar férfiválogatottról is. - Szerdai ellenfelünk nagyon erős csapat, ezt igazolta a braunschweigi találkozón is. Otthonában különösen veszélyes ellenfél Magyarország, úgyhogy hajtanunk kell, hogy bebiztosítsuk az első helyünket."
Túlzás lenne azt állítani, hogy a hír hallatán hasonló boldogság öntötte el a mieinket, ugyanakkor messze nincs szó arról, hogy a pánik jelei mutatkoznának. "Kint is teljes csapattal játszottak a németek, és így is sokáig vezettünk ellenük - kezdte Zsoldos András kapitány. - Összességében egyébként sportszerű a hozzáállásuk, a csoport többi tagjának nem lehet egy szava sem. Egy bizonyos, Nowitzki extra játékos, aki egyedül is képes eldönteni a meccseket, nekünk pedig extra feladat, hogy szerdán legyőzzük őket. Ehhez óriási lelkesedéssel, szinte extázisban kell kosárlabdázni, fel kell borítanunk a pályát, hogy legyőzhessük a világbajnoki bronzérmest."
A már említett "odavágón" Báder Márton volt az első számú Nowitzki-őr, halgassuk, hogy emlékszik vissza a párharcra. "Rettenetesen védték a bírók, nekem is nagyon gyorsan befújtak három személyi hibát, itthon kicsit tisztábban kell játszanom, de menni is fog - mondta a Cibona Zagreb centere. - Nowitzki és Okulaja igazi klasszis, mögöttük már jóval gyengébb játékosokat tudnak felsorakoztatni a németek. Kint is szoros meccset játszottunk, hazai pályán mi vagyunk az esélyesek. A csapat túltette magát a belgiumi vereségen, érzek annyi erőt a társaságban, hogy megnyerjük a következő találkozónkat."
Hasonló véleményen van Góbi Henrik is, aki egyszer-kétszer ugyancsak farkasszemet nézett a Dallas nagymenőjével. "A legjobbjaikkal jönnek a németek, ebből is látszik, hogy félnek tőlünk - kezdett bele az Albacomp kosarasa. - Nowitzki fantasztikus játékos, élmény volt fogni őt, ugyanakkor nem szabad túlbecsülni az ő személyét sem. Duplán oda kell tenni magunkat Németország ellen, hiszen ezen, valamint a szombati meccsen dől el, hogy kárba vész az eddigi munkánk vagy sem."
Az állás
1. Németország44339–2638
2. MAGYARORSZÁG422355–3206
3. Belgium 413313–3595
4. Ukrajna413282–3475

Szavazás

Továbbjut-e férfi kosárcsapatunk az Eb-csoportból?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik