Zsebe Ferenc tinicsapata

BENKŐ KRISTÓFBENKŐ KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2004.08.23. 20:42
Címkék
Tizenöt, többségében tinédzserkorú játékossal kezdte meg a felkészülést a 2004-05-ös évadra a Marc-Körmend háromszoros bajnok, hatszoros kupagyőztes együttese.
A keretben a tapasztalatot csupán négyen, Charles Edmonson, Érsek István, Grebenár Péter és a nagy visszatérő, Delmonte Madison képviseli, a többiek pedig Kutasi Gergely, Ferencz Csaba, Szlávik Mátyás, Horváth Tamás, Horváth István, Réti András, Pap Sándor, Tóth Gergely, Samu Balázs, Patonay Ádám és Kocsis Tamás egyelőre inkább reményteljes fiatalok, mintsem rutinos harcosok. A szerződését végül is meghosszabbító, ám jelenleg izomsérüléséből lábadozó Vavra Péter csak később kapcsolódik majd be a Zsebe Ferenc irányította munkába. A gárda másik trénere, Sabáli Balázs egyelőre Zsoldos András segítőjeként az Eb-középdöntőre készülő válogatott mellett tevékenykedik. A Rába-parti vezetők természetesen nem tekintik még véglegesnek a keretet: az október 23-i rajtig még legalább két külföldi kosarast (centert, illetve mezőnyjátékost) szeretnének igazolni. Az azonban már biztos, hogy ezek egyike nem a tavalyi bajnoki döntő MVP-jének, azaz legértékesebb játékosának választott Denis Toroman lesz, mivel a horvát kosaras a Sibenik együtteséhez írt alá. Amúgy a piros-fekete legények jelenleg hosszú távú futásokkal és kispályás focival hangolnak a héten kezdődő labdás edzésekre. A bevett gyakorlatnak megfelelően a felkészülés szerves részeként a Körmend az idén is elindul a soproni Krasznai-, valamint a zalaegerszegi Göcsej-kupán.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik