Shaq jókor volt jó helyen

H. T., K. ZS.H. T., K. ZS.
Vágólapra másolva!
2004.04.18. 22:14
Címkék
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a pazar edzői pályafutást magáénak tudó Phil Jackson életében először vereséggel kezdje a rájátszást.
A hajrában Martin kedvére zsákolhatott a New York ellen
A hajrában Martin kedvére zsákolhatott a New York ellen
A hajrában Martin kedvére zsákolhatott a New York ellen
A hajrában Martin kedvére zsákolhatott a New York ellen
A hajrában Martin kedvére zsákolhatott a New York ellen
A hajrában Martin kedvére zsákolhatott a New York ellen
Nem egész 18 másodperc. Shaquille O’Neal azonban jókor volt jó helyen, és Kobe Bryant teljesen reménytelen dobása után akkorát zsákolt, hogy abból még büntető is lett, sőt Jao Ming kipontozódott. Más kérdés, hogy Shaq elrontotta a szabaddobást (a 14.-ből a tizediket), és a Houston még egyszer támadhatott, fordíthatott is volna, de Jim Jackson labdája lecsorgott a gyűrűről – és megint csak Shaq kezében kötött ki (ez volt a center 17. lepattanója). Egy ponttal nyert a Lakers, így az idei rájátszás első játéknapja teljes hazai sikert hozott.
"Megfejthetetlen számomra, mi történt a pályán. Nem tudom eldönteni, hogy ők védekeztek ilyen jól, vagy a mi támadójátékunk volt ilyen szegényes" – tűnődött Jackson, aki erre a mérkőzésre a Lakers élén nyert első bajnoki gyűrűjét húzta az ujjára. Az ékszer szerencsét hozott, Jackson playoffot nyitó vezetőedzői mérlege makulátlan maradt (13–0), és ha azt vesszük, a csapat bekanalazta a feketelevest – nehéz ugyanis elképzelni, hogy lesz még egy olyan meccs, amelynek első félidejében Bryant csak egyszer dob kosárra (az legalább bement), a másodikban meg Shaq talál be mindössze egyszer a mezőnyből. A kerek nulla pontot elkönyvelő Rick Fox is így látja: "Tudunk nyerni alig harmincszázalékos mezőnypontossággal, és úgy is, hogy Kobe egy félidőben csak egyszer dob kosárra, ha minden másra nagyon odafigyelünk. Nem volt látványos dobópárbaj, de legalább védekeztünk."

Az NSO ajánlja:

NBA-beharangozó


A rájátszásról bővebben:
A kulcsszám: 16!
Tizenhatan újra nekivágnak
Izgalmak voltak a további három helyszínen is, még ha a végeredményen nem is látszik. Indianapolisban például Brandon Hunter, a bostoniak újonca nem sokkal a pályára lépése után nem átallotta a parkettbe döngölni Jermaine O’Nealt, a Pacers egyik vezérét. Persze ki tudja, talán ez is kellett ahhoz, hogy az Indiana ne engedje talpra szökkenni a Bostont, mint tette tavaly ilyenkor: O’Neal inzultálását ugyanis 24–7-es roham követte, Ron Artest meg szigorúbban vette az elején villogó Paul Pierce őrizetét. A Nets–Knicks derbin is volt némi erődemonstráció – Frank Williams és Jason Kidd taposós, pofozkodós közjátékba keveredett, a New York-i Tim Thomas pedig egy kórházi éjszakát érő bodicseket kapott Jason Collinstól –, ám a harmadik negyed elejétől elszakadtak egymástól a csapatok annyira, hogy beleférjen kevéske show is, Kidd például palánkpasszal készített elő zsákolást Kenyon Martinnak.
Talán San Antonióban volt a legnyugodtabb az este: a Spurs bemutatta a rájátszás istenét a playoffban először próbálkozó és a nyitányon nem sok vizet zavaró Memphisnek. A címvédőnek ez volt sorozatban a 12. győzelme.

Tv: a Sport1 ma 21 órakor felvételről közvetíti a Detroit– Milwaukee mérkőzést ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

A MOB főtitkára szerint 14 magyar indulása várható a téli olimpián

Téli sportok
28 perce

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
51 perce

3x3-as kosárlabda: Jakab Máté nem szeretné, ha még egyszer teljes csapatcserére lenne szükség

Kosárlabda
1 órája

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
1 órája

Rossi szűkített a kereten, egy csatár és egy védő nem lesz ott a portugálok elleni meccsen

Magyar válogatott
1 órája

Magyar bronzérem a kínai sportlövő vk első napján

Egyéb egyéni
1 órája

Gattuso a debreceni olasz siker után: A legőrültebb meccs, amit valaha átéltem edzőként

Foci vb 2026
1 órája

Kollégánk meglepte Roberto Martínezt és Bernardo Silvát is

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik