Álomcsapat és győzelmi álom

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.03.26. 22:33
Címkék
Megérkeztek. Itt vannak Magyarországon a női kosárlabda olimpiai bajnokai, akik nemcsak címvédők, hanem egyben bajnokaspiránsok is, de az amerikai női válogatott semmit sem bíz a véletlenre: azért, hogy ismét maga mögé utasítsa a világot a legfontosabb seregszemlén, már el is kezdte a felkészülést az augusztusi athéni ötkarikás játékokra.
Katie Smith (jobbra) az egyetlen olyan tagja az amerikai válogatottnak, akinek Sydneyben aranyérmet akasztottak a nyakába

Sorozatban játssza a tesztmeccseket, előbb február végén Kubában tudott le három ilyet (természetesen fölényes győzelmeket aratva), majd március idusán európai túrára indult, melynek keretében Lengyelországot, Csehországot és Magyarországot ejtette útba. Az öreg kontinensen négy hivatalos meccset játszott ebben a hónapban, és mondanunk sem kell, a mérlege százszázalékos. A legszorosabb mérkőzésen 16 pont volt a különbség…
Szóval ez a válogatott tartózkodik most hazánkban, amelynek soraiban érdekes módon csupán egyetlen sydneyi aranyérmest találunk Katie Smith személyében, ebből is látszik, új csapatot építenek a tengerentúlon. A Van Chancellor, Anne Donovan edzőkettős kezei alatt formálódó alakulat természetesen egyelőre csak egy kísérleti csapat, folyamatosan cserélődnek benne a játékosok, de az Egyesült Államokban olyan bőséges a választék, hogy nem nagyon tudnak mellényúlni a szakvezetők. Rossz hír, hogy a legnagyobb sztárnak számító Lisa Leslie nem jött el hozzánk, van viszont a Pécsett és Budapesten vizitáló együttesben három friss WNBA-bajnok a Detroit Shockból: Swin Cash, Deanna Nolan és Ruth Riley. Igaz, aranygyűrűs nálunk is van, még ha Ujhelyi Petra nem is játszott vezető szerepet az autógyáriak bajnokcsapatában – a mi nemzeti csapatunkba viszont most beverekedheti magát, ha kedvező benyomást tesz Rátgéber László szövetségi kapitányra vasárnap a Népligetben. ---- A ---- A
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: DVSC–Esbjerg

Kézilabda
1 perce

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
25 perce

Sinner sikerrel vette az első akadályt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Tenisz: nem jött össze az amerikai házidöntő Pekingben, Nosková rövidítés után nyert

Tenisz
1 órája

F1, Szingapúri Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

NB I: Nyíregyháza–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
1 órája

Superliga: FK Csíkszereda–Universitatea Cluj

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik