Megküzdött a sikerért az Orsi

WEISZ FERENCWEISZ FERENC
Vágólapra másolva!
2004.03.08. 21:52
Címkék
Euroleasing-Orsi Sopron–BSE-ESMA 79–73 (15–30, 19–17, 24–13, 21–13)
Sopron, 600 néző. V: dr. Vígh, Bognár
ORSI: Bieliková (6), KOVACSEVICS (25), Vajda (–), VESZEL (14/3), ZAKALUZSNAJA (10). Cs: HORVÁTH ZS. (9/6), Seres (4/3), Török (5/3), Honti (5), Szlimák (1). Edző: Natália Hejková
BSE: Vaszics (5/3), KOSJÁR (15/9), ANDÓ (16/3), Palmer (16/9), Kalmár Nagy (13). Cs: Hagara (2), Németh B. (6), Horváth Adrien (–). Edző: Déri Csaba
Az eredmény alakulása. 7. p.: 8–24. 15. p.: 24–39. 27. p.: 55–54. 34. p.: 65–65. 36. p.: 72–67

Szenzációs játékkal kezdett a fővárosi csapat, amely pedig nem éppen szokványos utazást követően érkezett meg, mivel az utolsó kilencven kilométert kisebbfajta hóviharban tette meg. Ennek ellenére az első negyedben Vaszics, Kosjár és Palmer tripláival és kemény játékával magabiztos vezetésre tettek szert Déri Csaba tanítványai. Az első kisszünet után a 15 pontos hátrányt látva Hejková edzőnő letámadást vezényelt játékosainak, és ezzel kissé fel is zárkóztak a Valenciennes elleni csütörtöki sorsdöntő összecsapásra készülődő hazaiak. A térfélcsere után Kovacsevics is nagyobb sebességre kapcsolt, villámgyorsan szerzett öt pontot, a BSE azonban nem hagyta annyiban a dolgot, így 58–60-as vendégvezetéssel kezdődött el az utolsó negyed. Amelyben az addig kissé gyengélkedő Zakaluzsnaja magához tért, rendre megverte ellenfeleit a palánk alatt, minek következtében négy perccel a befejezés előtt öt ponttal már a soproni együttes vezetett. A válogatott Horváth Zsuzsanna a legjobbkor szerzett hárompontost, és a végjátékban a bajban együttesét hátára vevő Kovacsevics vezérletével az Orsi kerekedett felül.
Az állás
1. Pécs 11 10 1 823–613 0.955
2. Szolnok 11 7 4 778–685 .818
3. Orsi 11 7 4 796–733 .818
4. Diósgyőr 11 5 6 773–808 .727
5. BSE 11 2 9 704–818 .591
6. Szeged 11 2 9 663–880 .591
Legfrissebb hírek

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
33 perce

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
34 perce

„Kár érte...” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhihez hasonló esetek

Angol labdarúgás
43 perce

MAGYARORSZÁG–SVÉDORSZÁG KÉZILABDA NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
48 perce

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
1 órája

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
1 órája

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
1 órája

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik