Újabb bosszantó vereség…

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2004.01.14. 23:15
Címkék
Parmában éppen Verdi-napokat tartanak, így a helyiek figyelme inkább az operák felé irányult, ezt kihasználva a kétbusznyi pécsi szurkoló (hang)erőfölényt harcolt ki a Lavezzini Basket csarnokában.
A pályán viszont a kezdeti együtt haladás után az olaszok harcoltak ki előnyt Grubin tripláival, és az első negyed felénél járva dupla annyi pontnál tartottak, mint a magyar bajnok. Jött Keller és Boiko, és változott is valamelyest a játék képe a cserék következtében, méghozzá szerencsére a PVSK számára kedvezően: egy pontra felzárkózott a játékrész végére a vendégegyüttes. A második tíz percben viszont megint elhúzott a Parma, és még jobban: kevesebb mint három perccel a félidő vége előtt már tíz pont volt a különbség, aztán a remeklő Branzova és Károlyi tripláinak köszönhetően pillanatok alatt fordítottak a fekete-fehérek.
A nagyszünetben tehát a baranyaiak vezettek, és a bolgár Branzova tündöklése, valamint a jó tendencia – a kettő nyilván összefügg – folytatódott a harmadik negyed elején is. Már hétpontnyi volt a PVSK előnye, amikor riadót fújtak a hazaiak, és három perc alatt egyenlítettek, innentől kezdve pedig végsőkig kiélezett csatát láthatott a 300 néző. Az utolsó felvonásra ennek megfelelően egyenlő állással fordultak a felek, és ahogy ilyenkor lenni szokott, hol az egyik, hol a másik együttes vezetett minimális mértékben. Az utolsó percben történetesen a Pécs, mégsem sikerült megőriznie az előnyt. amiben éppen egy ex-PVSK-s, a szerb Gordana Grubin volt a "bűnös": négy másodperccel a vége előtt magához vette a labdát, és duplája egypontos győzelemmé változtatta az egypontos hátrányt. Sajnos parmai szempontból…

Iványi Dalmán ezúttal sem múlt semmi: az irányító szívét-lelkét kitette, de sajnos hiába (Fotó: Laufer László)
Iványi Dalmán ezúttal sem múlt semmi: az irányító szívét-lelkét kitette, de sajnos hiába (Fotó: Laufer László)
Iványi Dalmán ezúttal sem múlt semmi: az irányító szívét-lelkét kitette, de sajnos hiába (Fotó: Laufer László)
Utólag egyébként nyilvánvaló, az ő remeklésének köszönheti meglepetésszámba menő sikerét a csoport sereghajtója. Ha a 33 pontig jutó, kitűnő kezű hátvédet jobban sikerül semlegesíteni, Anderson nélkül is kiharcolta volna a roppant fontos győzelmet a Pécs, amelynek így odalett a riválisokkal szemben meglévő előnye. Ott liheg előtte-mögötte a Brno, Valenciennes, Valencia, Gdynia kvartett, és ha netán mind a négy rivális megelőzné Rátgéber László lányait, a negyeddöntőtől is búcsút vehetnek Baranya büszkeségei. De ne fessük az ördögöt a falra, a cél továbbra is a borzasztó nehéz csoport első vagy második helye, ehhez azonban már bravúr és szerencse kell. Sajnos szerdán Olaszországban egyik sem jött össze, de talán majd a hátralévő négy fordulóban, Andersonnal kiegészülve…
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasza

Minden más foci
4 órája

Népharag zúdult Gróf Dávidra; Mészáros Krisztofer két döntőben lesz érdekelt

E-újság
4 órája

Gól nélkül zárt az Alavés és a Valencia

Spanyol labdarúgás
4 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
5 órája

Csoda Svédországban: bajnok lett a Mjällby

Minden más foci
5 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik