Dinnyést elküldték

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.10.15. 20:45
Címkék
Fájdalom, megvan az évad első "áldozata: a férfibajnokságot pocsékul kezdő Dombóvár megvált edzőjétól, Dinnyés Attilától.
A hír csak azok számára meglepő, akik nem hallottak a döntés "előéletéről”, ugyanis napok óta furcsábbnál is furcsább információk érkeznek a kis tolnai városból. A rossznyelvek már-már végzetesnek tetsző pénztelenségről beszélnek, amely kedden például arra sarkallta a klub kosarasait, hogy ne vegyenek részt a közös edzésen, ehelyett ki-ki maga tréningezett. Ekkor – mármint kedden – még Dinnyés kezében volt a karmesteri pálca, majd az ifjú szakember írásbeli figyelmeztetést kapott, hogy aztán szerda reggel közöljék vele, búcsút int számára a Gunaras KC.Kiismerhető játékstílus, motiválatlan csapat, no és persze gyenge rajt, ezek voltak a "vádpontok”, ám a háttérben hallani az ágy hiányában földön alvó amerikai légiós lakásában futkározó egerekről (!), a legutóbbi, MAFC elleni meccs előtti éhes játékosokról (azt mondják, az egyesület csak féladag ebédet fizetett a találkozót megelőzően…) is. Hogy mindez szó szerint igaz, vagy sem, nem tisztünk eldönteni, maradjunk inkább a tényeknél: Dinnyéssel szerződést bontott az egyesület, a szakmai munkáért a héten az ügyvezető igazgató, Bálind József felel. "Összecsomagolok, és indulok Budapestre – mondta a leváltott tréner. – Remélem, hogy minél előbb sikerül rendezni a sorokat, mert abban biztos vagyok, hogy az eddig látottaknál többre hivatott a csapat.”Nézzük, hogy kommentálta a történteket a klub egyik elöljárója, Kasza Béla szakosztályvezető. "Szó sincs róla, hogy bedobnánk a törülközőt – így a sportvezető. – Tény, hogy kicsit késünk a fizetésekkel, de a játékosok kapnak pénzt, nem hiszem, hogy sokkal rosszabb lenne a helyzet, mint másutt. Hogy egerek lennének a lakásokban? Ugyan kérem, ez vicc! Dinnyés Attila helyettesét keressük, ám azt egyelőre nem mondhatom meg, hogy ki a kiszemeltünk.”
Legfrissebb hírek

Már a csoportkörben is lesz mit nézni a férfi vízilabda-vb-n

Vizes vb 2025
14 perce

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
14 perce

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
34 perce

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
49 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
1 órája

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik