Már Athénra is figyelnek

S. T. R.S. T. R.
Vágólapra másolva!
2003.09.12. 22:39
Címkék
Görögország csütörtöki vereségével még fontosabbá vált a szombati két Eb-elődöntő: tudniillik a győztesek nemcsak a fináléban, hanem Athénban is "érezhetik magukat.
Immár bizonyos, hogy Svédországban az első három helyezett szerez olimpiai kvalifikációt, vagyis az aranyéremért versenyben lévők egyike roppant bánatosan könyveli majd el a negyedik helyet. Érdekes, hogy a nagy négyes – a rend kedvéért: Franciaország–Litvánia, Spanyolország–Olaszország a párosítás – három tagja még mindig őrzi veretlenségét, az itáliaiak viszont már kétszer is vesztettek, igaz, még a csoportmeccsek során. Azóta két ponttal felülmúlták a németeket, majd hárommal a görögöket, s ha már itt tartanak, aligha mondanak le a fináléról. Más kérdés, hogy az eddigi legeredményesebb kosaras, a 26.2-es pontátlagot magáénak tudó Gasol vezette spanyolok csak egyszer – a címvédő szerbek ellen – nem értek el két számjegyű különbséget. A nap másik derbije jószerével megtippelhetetlen, ugyanis a két csoportelső elképesztő száguldással masírozott el az elődöntőig. Ami pedig a pénteki helyosztót illeti, a Litvániától méretes zakót kapó, s a sérült megasztár Sztojakovicsot ezúttal is nélkülöző szerbek összekapták magukat, és a tucatnyi triplára építkezve legyőzték a csalódott Oroszországot.Tv: a Sport1 szombaton 17.45-től összefoglalót sugároz a francia–litván és a spanyol– olasz elődöntőről.33. férfi Európa-bajnokság, Svédország
Az 5–8. helyért: Szerbia-Montenegró–Oroszország 86–77 (29–18, 19–22, 19–18, 19–19). Ld: Gurovics (24/15), Vukcsevics (16/9), Drobnjak (14/3), Koturovics (11), ill. Monia (14/6), Z. Pasutyin (13/6), Szamojlenko (10)
Legfrissebb hírek

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
9 perce

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
11 perce

„Amikor a dánok jöttek vissza a középkezdéshez, Camilla Andersen hozta a labdát, és mosolygott”

Kézilabda
22 perce

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
28 perce

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
34 perce

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
43 perce

Horribilis összegért árulnak VIP-belépőket az atlétikai vb-re

Atlétika
1 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik