A Vadkakasok is elkezdték a felkészülést

KIRIPOLSZKY TAMÁSKIRIPOLSZKY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.08.12. 22:21
Címkék
Megkezdte a felkészülést a bajnoki évadra az NB I A-csoportos debreceni férficsapat.
A Vadkakasok kosarasai hétfő délelőtt orvosi vizsgálaton vettek részt, délután pedig egy könnyed tréning következett, amelyen ott volt a Paksról igazolt Sitku Ernő is. Ô az egyetlen új szerzemény a keretben, miközben senki sem távozott. A szurkolók nagy örömére visszatér a "varázsló” Patrick Lee is, aki viszont kissé szomorkodhat, mert nem teljesült nagy álma, azaz egyelőre nem szerepelhet az NBA-ban. Honfitársával, a szintén amerikai Ledon Greennel együtt e hét végén érkeznek majd Debrecenbe, s ugyancsak ekkorra várják a cívisvárosba a harmadik idegenlégióst, a bosnyák Szejo Bukvát. A jövő héten a napi két edzés mellett erdei futással alapoznak Ráthonyi Tamás edző tanítványai. B. Tóth Csaba klubelnök elmondta, hogy a kitartó szponzoraikkal három-öt évre szóló megállapodást szeretnének kötni. Mivel a Főnix-csarnokba nem sikerült beszerezni a kívánt, jó minőségű parkettát, a gárda továbbra is az Oláh Gábor utcai csarnokban játssza majd mérkőzéseit. A célokról és a felkészülési időszak további menetéről a napokban tartandó szezonnyitó sajtótájékoztatón adnak információt a klub irányítói.
Legfrissebb hírek

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
11 perce

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
13 perce

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
1 órája

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
1 órája

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
1 órája

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
1 órája

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
1 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik