A Pécs lehet a beugró

Vágólapra másolva!
2003.06.27. 22:03
Címkék
Minekutána a szegedi férficsapatról egyre lehangolóbb hírek látnak napvilágot, érdemes utánagondolni, mi történik, ha a Szedeák ősztől nem tudja vállalni az A-csoportos indulást. Amennyiben a versenyt kiíró hivatásos alszövetség nem kívánja megkurtítani a mezőnyt, beugró után kell nézni, márpedig e csapat a feljutásról lemaradó PVSK-Panthers lehet (elvben szóba kerülhet a SMAFC is, ám a közelmúltbeli soproni fúzió alighanem elveti ezt a megoldást). Már persze, ha a baranyaiak vállalják, hogy a B-osztály helyett az élvonalban áll rajthoz az együttes.
"Azzal kezdeném, hogy mi nagyon szerettünk volna a pályán kiharcolni a feljutást, ám erről végül lemaradtunk – így Máté János, a PVSK szakosztály-igazgatója. – A legmagasabb osztály jelentős önkormányzati pénzt mozgósított volna, és egy fővárosi cég is jelezte, hogy szívesen beszállna. A helyzet az, hogy várunk, és amint megkapjuk a hivatalos felkérést, összehívjuk az egyesület elnökségét, s megvitatjuk a lehetőségeinket. Itt jegyzem meg, hogy miután intézőbizottsági tag vagyok, eljutnak hozzám a rossz hírek, és sajnos nem csak a szegediek küzdenek hatalmas nehézségekkel. Meg kell várni a nevezések beérkezését, elvben ugyanis még az is előfordulhat, hogy nem a tervezett tizennégy csapattal indul a bajnokság.”Az országszerte tapasztalható pénztelenség közepette legalábbis örömteli, hogy Pécsett nem vetették el az élvonalbeli szereplés lehetőségét, és reménykednek benne, hogy a Matáv három évvel ezelőtti kivonulása után újra A-csoportos lehet a baranyai férfiegylet. Ami pedig a gárda keretét illeti, Máté szerint a nemrég szerződtetett Fodor Péter edző rendelkezésére álló váz (Csirke Ferenc, Balogh Zoltán, Mészáros Richárd, Radnóti Miklós, Lo el-Hadzsi, hogy csak néhányukat említsünk) alkalmas lehet arra, hogy némi erősítést követően megállja a helyét a legmagasabb osztályban. Amely a PVSK számára közel sem biztos, de nem is kizárható.Martic lett Báder edzője

NOVO MESTO. A Mol Szolnok legutóbbi szakvezetője, Zoran Martic lett a szlovén bajnok Krka Novo Mesto új edzője. A 38 éves tréner eddigi legnagyobb sikere a 2000-es esztendőhöz fűződik, amikor Európa-bajnok lett az U22 válogatottal, ezt követően viszont felnőtt-csapataival nem alkotott maradandót. Új együttesével most nagy feladat előtt áll, hiszen nemcsak a bajnoki cím megvédése, hanem az Euroligában való tisztes helytállás is cél, elődje, Neven Spahija ugyanis magasra tette a lécet. Ugyanakkor a csapat gyengülni látszik, mert a legjobb játékosa, az amerikai Jamie Arnold már elszerződött máshová, és az első számú irányító, Aleksandar Capin, a Báder Mártont a kezdő ötösből kiszorító Mario Maravic, valamint a rutinos center, Milos Paravinja is távozásra készül – jelentette tudósítónk, Heka László.

Vége a közösködésnek

BELGRÁD. Precedens jellegű döntést hozott a közös szerb-montenegrói (volt jugoszláv) kosárlabda-szövetség: megszüntette a közös bajnokságot, ősztől mindkét állam külön pontvadászatot indít nyolc-nyolc csapattal. Aztán a szerb bajnokság legjobb három gárdája és a montenegrói küzdelemsorozat alapszakaszának a győztese a Szuperligának nevezett rájátszásban megmérkőzik a Goodyear-ligában szereplő négy együttessel (Crvena zvezda, FMP Zseleznik, Buducsnoszt, és valószínűleg Vojvodina) a bajnoki címért.

Kupagyőztes Gálos-lányok

BAJA. A tavalyi bravúrt megismételve idén is veretlenül nyerte meg a Bad Saulgau-kupát a Bajai Bácska NKSE női csapata, pedig a rendezők – és ez most tényleg pozitív értelemben értendő – mindent megtettek azért, hogy megnehezítsék a Sugovica-partiak dolgát. Farkasék tavalyi elsöprő sikere után ugyanis idén már nemcsak másodosztályú együtteseket, hanem a német női juniorválogatott mellett több élvonalbeli csapatot is meghívtak a jubileumi tornára. A Bad Saulgau-kupa csoportküzdelmei során, ahol a játékidő 2x12 perc volt, előbb az első osztályú Göttingent, majd a második vonalbeli Zappettini Albinót verték a Gálos-lányok, aztán az elődöntőben a másik csoport második helyezettjét, a német juniorválogatottat győzték le, a döntőben pedig, immár már 2x15 perces játékidő mellett az ukrán élvonalbeli Berdicsevnél bizonyultak jobbnak – jelentette tudósítónk, Lőrincz Csaba.
Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő

Kézilabda
11 perce

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
12 perce

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
18 perce

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
27 perce

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
34 perce

NS-klub: Kolodzey Tamás ötven éve tudósítja töretlenül az olvasókat

Egyéb egyéni
39 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2025–2026

Vízilabda
48 perce

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk ” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik