GYSEV nélkül a GYSEV

Vágólapra másolva!
2003.06.06. 22:59
Címkék
"A GYSEV Rt. az idei évben elkönyvelt veszteségét, valamint a vállalat hosszú távú stratégiáját figyelembe véve úgy döntött, hogy kivonul az élsport, és azon belül a nevével fémjelzett kosárlabdacsapat finanszírozásából  áll abban a hivatalos sajtóközleményben, ami péntek délután érkezett meg lapunk szerkesztőségébe.
Benne foglaltatott még az is, hogy a döntés miatt a GYSEV-Orsi együttesét működtetni hivatott Raabersport Kft.-ben tulajdonosi jogokat gyakorló Soproni Vasutas Sport Egyesület megvált üzletrészétől, amit átmenetileg a kisebbségi tulajdonrész eddigi birtokosa, az ügyvezetői posztot betöltő Török Zoltán vásárolt meg. A sportvezető leszögezte, hogy a zöld-sárgák gazdasági háttere minden szempontból stabil, ugyanis változatlanul élvezi Sopron város önkormányzatának, valamint kiemelt szponzorainak, az Orsinak és az Euroleasingnek a támogatását.A kérdés ezek után magától értetődik: vajon hogy fogják hívni a kétszeres Euroliga-győztes edzőnő, Natália Hejková új csapatát? "Amíg Sopron vezetőségével valamennyi egyeztetés nem zárult le, addig erre a kérdésre nyitott a válasz. Talán nem túlzás azt mondanom, hogy három bajnoki címével és Ronchetti-kupa győzelmével a város egyik legnagyobb sportértékét képviseli a csapat” – mondta erre Török, ami azért sejtetni engedi, milyen irányba folyik a tapogatózás. Az ügyvezető egyébként a csapat nevében, mintegy búcsúzóul köszönetét fejezte ki a GYSEV Rt.-nek az elmúlt évtizedek kiemelkedő támogatásáért. A költségvetés 15 százalékát kitevő vasutaspénz kiesését az üzemeltető Raabersport Kft. új partner bevonásával kívánja kiváltani.
Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
5 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
6 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
6 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
6 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
7 órája
Ezek is érdekelhetik