A végén csattant az ostor

Barok IstvánBarok István
Vágólapra másolva!
2003.04.09. 23:11
Címkék
Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést: szó szerint várakoztak a szegediek, mivel a Diósgyőr busza Szegedtől 80 kilométerre meghibásodott, így csak az eredetileg kiírt időpont előtt húsz perccel estek be a miskolciak az Újszegedi Sportcsarnokba.
Végül negyedórás késéssel kezdődött a találkozó, amitől a vendégek edzője azt várta, hogy már Szegeden kivívják tanítványai a továbbjutást, míg a hazaiak szakvezetője természetesen azt szerette volna, ha szombaton még egyszer elutazhat együttese Diósgyőrbe, vagyis kivívja a mindent eldöntő harmadik összecsapást. Az mindenesetre a DKSK javára billentette a mérleg nyelvét, hogy a szülési szabadságra menő Bulatova kiválásával a Szeviépnek mindössze egy irányítója maradt Fűrész személyében.
Akárcsak a negyeddöntő első mérkőzésén, megint a Szeged kezdett jobban, Mandache, Kajdacsi és Varda pontjaival a harmadik percben már hat pont volt a különbség a csongrádiak javára. Ekkor a diósgyőriek trénere lehozta Szlimákot, és a helyette beálló csapatkapitány, Balogh azonnal két triplával hálálta meg a döntést. A vendéglátó részéről erre Mandache válaszolt távolról, így megmaradt a Szeviép előnye az első negyed végére is. A második játékrészben jól kezdett a vendégcsapat, Brosovszky, Balogh és Csávás többször is labdát szerzett, és ezzel felhozta együttesét egy pontra. Közben az addig pontképtelen Mészárost lehívta a pályáról Ujhelyi mester, és a csereként pályára kerülő Roczkov a miskolci Baloghhoz hasonlóan rögtön triplával mutatkozott be. A 14. percben, hétpontos szegedi vezetésnél megfagyott a vér a hazaiak kispadján ülők ereiben, mert az egyetlen irányítójuk, Fűrész egy talajra érkezés után a bokájához kapott. Bár folytatta a játékot, azonnal eladott két labdát, melyekből közelebb araszolt a Diósgyőr, az első félidő vége előtt azonban megvillant Mészáros keze is, így a nagyszünetben ötpontos előnnyel vonulhattak pihenőre a szegedi lányok.

Kajdacsi (13) és Burse (15) párbaja döntetlenre végzôdött, de a meccset a DKSK nyerte
Kajdacsi (13) és Burse (15) párbaja döntetlenre végzôdött, de a meccset a DKSK nyerte
Kajdacsi (13) és Burse (15) párbaja döntetlenre végzôdött, de a meccset a DKSK nyerte
A fordulás után az addig is kiválóan dobó Balogh újra beköszönt egy hármassal, ráadásul Brosovszky is felpörgött, így úgy tűnt, elfogy a szegediek előnye. Ez aztán a 28. percben be is következett, átvették a vezetést a vendégek, és ebben is hasonlított a mérkőzés a párharc első felvonásához, mert akkor is 28 percig bírta a Szeged. Egyre bizonytalanabbá váltak a hazaiak kinti dobásai, és bár sok lepattanót szereztek, nem bírták ezeket kosárra váltani. Ráadásul a vendégek egyik legjobbja, az amerikai Burse négy faultja ellenére is remekelt a palánkok alatt, de az, hogy így is végig tudta játszani a mérkőzést, ráadásul rajta kívül Brosovszky is egy személyi hibányira állt a kipontozódástól, mégsem kellett lecserélni, kicsit a szegediek támadójátékát is minősíti. A vendégek továbbra is úgy szórták a triplákat, mint bolond szakácsnő a lisztet, és ezzel magukhoz ragadták a vezetést, amelyet már nem is engedtek ki kezükből a végjátékban. A Szeviép becsületére legyen mondva, a hazaiak mindent megpróbáltak, hogy kicsikarják a harmadik mérkőzést, a két találkozó alapján azonban megérdemelten jutott tovább az esélyesebb csapat.

Mestermérleg
Ujhelyi Gábor:
– Meg kell tanulnunk nyerni a végjátékban, ehhez még nagyon rutintalanok vagyunk. Gratulálok a Diósgyőrnek a továbbjutáshoz.
Milen Vukicsevics: – Köszönöm a lányoknak, hogy ebben az idényben háromszor tudtunk nyerni Szegeden, ráadásul a mai győzelem idegbajos utazás és nagyon rossz kezdés után született meg. A pocsék első félidő után, amikor rengeteg büntetőt kihagytunk, biztosan nyertük meg a mérkőzést.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik