Megint román légiós jött a Zala Volán csapatába

Vágólapra másolva!
2003.01.08. 22:49
Címkék
ZALAEGERSZEG. Mivel a napokban a GYSEV-be távozó Jana Lichnerová a Zala Volán-ZTE legjobb, legrutinosabb játékosa volt és távozása óta két kellemetlen vereségen is túl vannak a közlekedésiek, egyáltalán nem meglepő a vezetők azon törekvése, hogy hasonló kvalitású, válogatott meccseken is edződött idegenlégióssal erősítsék meg a csikócsapatot. A választás Anca Stoenescura, a román bajnokságot vezető Arad együttesének irányítójára esett. A fiatal, 1980. január elsején született játékmester immár alapember hazája válogatottjában, és 13.8 pontos átlagával közvetlenül Brosovszky Mónika mögött áll a házi ranglistán, legalábbis ami a tavalyi Eb-középdöntő meccseket illeti. Meglepő, hogy center helyett mezőnyposztra igazoltak az egerszegiek, Stoenescuról azonban nem árt tudni, hogy lepattanózásban a román csapat egyik legjobbja volt az utóbbi időben. Zalai bemutatkozására vasárnap, a listavezető Soproni Postás ellen kerülhet sor. Jó előjel hazai szempontból, hogy a Zala Volán a szintén aradi Diana Pop és Laura Nitulescu segítségével érte el eddigi legjobb eredményét, a hetedik helyezést négy évvel ezelőtt – jelentette tudósítónk, Karvalits Levente.
Legfrissebb hírek

„Mit ne szeressek ezen?” – élvezi az életet az angol exkapitány

Angol labdarúgás
24 perce

Messi nélkül, Luis Suárez duplájával jutott elődöntőbe az Inter Miami – videó

Minden más foci
28 perce

Mizsér Attila zokniban futva lett aranyérmes Melbourne-ben

Népsport
44 perce

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
52 perce

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosárlabda: három Toman nővér, díszelőadás a miskolci Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Copa Sudamericana: félbeszakadt a nyolcaddöntő argentin–chilei párharca

Minden más foci
1 órája

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik