Áll a bál a Mujanovics házaspár körül

Vágólapra másolva!
2002.12.15. 23:24
Címkék
Lélekerősítő győzelemmel hangolt az ősi rivális Soproni Postás elleni helyi örökrangadóra a GYSEV. A címvédő múlt csütörtökön Euroliga-meccsen nyert a Parma ellen, és az itáliai diadallal rögvest újjáélesztette önnön, haloványulni látszó kupareményeit. Az idegenbeli siker értékét erősíti, hogy a két pontot klasszis centere, Razija Mujanovics-Brcsaninovics nélkül kasszírozta be a soproni együttes. Pedig a bosnyák kosaraslegenda ott volt az Emilia Romagna-i városban, csak éppen ez alkalommal nem az ellenfeleket riogatta, hanem saját csapattársait és vezetőit.Pontosabban nem is Mujanovics keltett riadalmat, hanem a férje, Mirza Brcsaninovics. – A hír igaz, csapatunk vezetőedzőjét, Dirk Bevilaquát és engem is atrocitás ért Parmában – mondta Török Zoltán, a GYSEV ügyvezető igazgatója. – A kupamérkőzés után pedig eltulajdonították csapatunknak azt a személyautóját, amivel a klub két technikai munkatársa kísért el bennünket Olaszországba. E három ügy egyetlen személyhez kapcsolódik, mégpedig az egyik légiósunk turistaként kinttartózkodó férjéhez.– Kikövetkeztethető, hogy Mirza Brcsaninovicsról van szó… – Róla beszéltem. Ellene egyébként a feljelentést megtettük, a magyar rendőrség már vizsgálja a történteket, az említett úriember útlevelét pedig bevonta.– Úgy tudni, a Brcsaninovics házaspárt már a határon feltartóztatták.– Péntek hajnalban a magyar–osztrák államhatáron tényleg megállították a férj által önkényesen elvett személygépkocsit. A további részletekről azonban ügyvédeink tanácsára az eljárás hivatalos lezárásáig nem szeretnék nyilatkozni. – Annyit azért áruljon el: a bosnyák férfiút tényleg az bőszítette fel, hogy feleségének sérülten is kosárlabdáznia kellett volna Olaszországban?– Razija fájlalta a derekát, ezért kérésemre a Parma futballcsapatának orvosa megvizsgálta. A doktor azt javasolta, ne szerepeltessük, amit mi tudomásul is vettünk, azaz szó sem volt arról, hogy erőnek erejével pályára akartuk kényszeríteni. – Mi lehet ezután Mujanovics sorsa? – Jelenleg Sopronban tartózkodik, ám sérült. Ahhoz hogy esetleg visszatérhessen a csapathoz, első lépésként neki kellene jelentkeznie, de erre pillanatnyilag csekély esélyt látok.– Talán mert a légióst mégiscsak Pécsre húzza a szíve?– Egyszer már elmondtam a Nemzeti Sport hasábjain, hogy e zűrzavaros történet esetlegesen más klubhoz kapcsolódó szálait a bajnokság vége előtt nem szeretném bogozgatni. Akkor viszont, ígérem, részletesen beszámolok a legapróbb részletekről is.A középjátékos nélkül maradt GYSEV-Orsi-hoz kapcsolódó információ még, hogy a térdbántalmait szülőhazájában kezeltető brazil center, Alessandra várhatóan január közepén már újra a Sopron rendelkezésére áll majd.
Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2 perce

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
29 perce

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
50 perce

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
1 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
1 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
8 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik