Brown is kapitánykodna

Vágólapra másolva!
2002.10.04. 21:49
Címkék
Az NBA-ben napok óta beszédtéma a 2004-es olimpia, csütörtökön például Larry Brown, a Philadelphia 76ers edzője jelentette ki, hogy szívesen lenne az amerikai válogatott szövetségi kapitánya az athéni játékokon. "Nem fogok harcolni a kinevezésért, de csodálatos lenne, ha megkapnám. Pályaedzőként már kétszer átéltem az olimpia nyújtotta élményeket” – mondta Brown, szerényen hallgatva arról, hogy 1964-ben játékosként aranyéremmel tért haza a tokiói játékokról. A nyilatkozat apropóját az jelentette, hogy Phil Jackson, a Los Angeles La-kers edzője – játékosai, főképp Shaquille O’Neal kapacitálására – jelezte: kapitánykodna az olimpián. "Hogy csalódott lennék-e, ha Jacksont neveznék ki? Minden bizonnyal, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy győzzön a csapat” – mondta a Hírességek Csarnokába egy hete beiktatott edző. Ugyancsak NBA-beli hír, hogy Mengke Bateer néhány napon belül másodszor is klubot cserélt: a 26 éves kínai center, aki a legutóbbi idényben 27 mérkőzésen 5.1-es pont- és 3.6-es lepattanóátlagot ért el, San Antonióban folytatja a pályafutását. A Belső-Mongóliában született kosaras a hét elején került a Denver keretéből a Detroitéba, ám a Pistons egy jövő évi draftjogért most átengedte őt a Spursnek – történt mindez úgy, hogy ő időközben a puszani Ázsia-játékokon szerepel.
Legfrissebb hírek

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
8 perce

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
20 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
26 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
57 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
1 órája

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik