Hatottak a szavak

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.10.02. 21:47
Címkék
Phil Jackson, a Los Angeles Lakers edzője szívesen elvállalná az amerikai válogatott irányítását a 2004-es athéni olimpián. A kilencszeres NBA-bajnok tréner azután mondta ezt, hogy két játékosa, Shaquille O’Neal és Kobe Bryant invitálta őt az ötkarikás eseményre. Különösen Shaq volt nagy hatással edzőjére, ugyanis kerek perec kijelentette, csak akkor lesz ott két év múlva Athénban az új Dream Teamben, ha Jackson irányítja az együttest. "Egy ilyen kérést nem lehet visszautasítani, ráadásul a szakmai kihívás is nagy, mert azt szeretném, hogy ismét verhetetlenek legyünk, újra legyen egy igazi Dream Teamünk, miután az idei világbajnokságot elbukó csapat egyáltalán nem volt az” – mondta Jackson. Az 1992-es olimpia óta verhetetlen amerikaiak azért veszik nagyon komolyan a következő olimpiai szereplést, mert egy hónappal ezelőtt óriási meglepetésre csak a hatodik helyen zárták az indianapolisi vb-t.Latrell Sprewell, a New York Knicks játékosa is minden bizonnyal beférne a válogatott keretbe, de egyelőre még megoperált törött kisujjával kell foglalkoznia, amely miatt csak 4-6 hét múlva léphet pályára. Az NBA első kínai játékosa, Vang Cse-cse három évre szóló előszerződést kötött a Los Angeles Clippersszel. A center jelenlegi klubjának, a Dallas Mavericksnek tizenöt napja van arra, hogy eldöntse, továbbra is igényt tart-e rá. Ha ez idő alatt nem tesz neki ajánlatot, a játékjoga átigazolási díj nélkül a Clippershez kerül. A 216 centiméter magas kosaras nem vett részt az idei világbajnokságon, mert a kínai szövetség vezetősége kizárta a válogatott keretből, miután nem volt hajlandó megjelenni a júniusi edzőtáborban.
Legfrissebb hírek

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
4 perce

Atlétika: a nagy párharcok vb-je jöhet

Atlétika
7 perce

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
18 perce

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
32 perce

Marco Rossi a válogatott játékát kritizálókhoz fordult: Varga hiányában ki legyen a középcsatárunk?

Magyar válogatott
45 perce

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
1 órája

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
1 órája

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik