Clint McDaniel az Univeré

FARKAS MIHÁLYFARKAS MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2002.09.23. 22:40
Címkék
Csávást operálták, Chapman megjött

MISKOLC. Sérülések nehezítik a Diósgyôri KSK nôi csapatának bajnoki felkészülését. Bukovszki Mónika egy hónapja térdmûtéten esett át, még lábadozik, ezért – amint azt Honos Péter, az együttest mûködtetô kft. ügyvezetô igazgatója elmondta – még egy irányító leigazolása szóba került. A piros-fehérek egyik edzésén orrát törte Csávás Andrea, akit a megyei kórházban megoperáltak, jelenleg „álarcot” visel, két-háromhetes kényszerpihenôre szorul. A Hemofarm Vrsac elleni barátságos találkozó okozta Brosovszky Mónika vesztét: a bedobó kézsérülést szenvedett, kórházba vitték, az elsô diagnózis még szalagszakadást állapított meg, aztán enyhült a kép, csak húzódása van, bár így is ki kell hagynia néhány tréninget. A sok rossz mellett persze azért akad egy jó hír is a DKSK háza tájáról, mégpedig az, hogy megérkezett az amerikai Jill Chapman, a 23 éves, 196 centis center – jelentette tudósítónk, Kolodzey Tamás.

Az Ászok csapatához igazolt Horváth Ákos

SOPRON. Az NB II-be visz-szaminôsített MAFC együttesébôl igazolt új játékost a Soproni Ászok. A hátvédposzton bevethetô, 21 esztendôs, 192 centis Horváth Ákos egy évre kötelezte el magát Kmé-zics Zorán együtteséhez.

Sajtótájékoztatót tartott Kecskeméten az Aranyhomok szállodában az Univer Szövetkezeti Részvénytársaság. A cég első embere, Szarka Balázs elmondta, hogy az Univer vállalat 1991-ben vette át a Kecskeméti SC-től a férfi kosárlabdacsapatot, amely akkor az NB I B-ben szerepelt, és egészen az NB II-ig zuhant vissza. Tehát tizenegy év megfeszített munkája kellett ahhoz, hogy újra A-csoportos gárdája legyen a hírös városnak, amely egyébként 1989-ben esett ki az élvonalból. Ezek után Szarka Balázs megemlítette még, hogy a közelmúltban tisztújító közgyűlése volt az egyesületnek, ahol Molitórisz Károlyt választották szakosztályelnökké, Tóth Viktort szakmai igazgatóvá és Molnár Csabát vezetőedzővé.
Molitórisz Károly arról tájékoztatta a média képviselőit, hogy nyáron még a B-csoportra készültek, így annak megfelelően alakították ki a játékosállományt. Mivel azonban a hőn áhított A-csoportos indulás egy hete már valósággá vált, újabb légiósok után kellett nézni: az Univer így kötött szerződést a Körmendről és Paksról is jólismert amerikai Delmonte Madisonnal. Ugyanakkor tárgyalásokat folytatott Reggie Elliott-tal is, de végül nem vele, hanem a korábban Debrecenben kosarazó Clint McDaniellel, valamint az NB II-be visszasorolt MAFC centerével, Horváth Csabával állapodott meg a vezetőség. A kecskeméti elöljárók szerint igen erős, kiegyensúlyozott lesz a bajnokság, ám csak úgy érdemes nekivágni, ha a legjobb nyolc közé jutást tűzik ki teljesítendő feladatként.
Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Időre van még szükségünk az összecsiszolódáshoz – mestermérleg

Bajnokok Ligája
20 perce

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
36 perce

Pesics: Szerettük volna hamarabb lezárni a mérkőzést

Bajnokok Ligája
38 perce

Csoportgyőztes lett a TF női csapata az egyetemi Eb-n

Röplabda
58 perce

Drámai hosszabbításban jutott tovább a Ludogorec, a bolgár csapat lesz az FTC ellenfele a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
1 órája

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik