Fiatal és sikeréhes a Zala Volán

K. L.K. L.
Vágólapra másolva!
2002.09.14. 21:53
Címkék
Sajtótájékoztató keretében mutatta be a női csapat új keretét a ZTE-Zala Volán vezetősége. Az előző idény után az egyesület elnöksége úgy döntött, hogy jelentősen átalakítja, egyben megfiatalítja a játékosállományt.
Korelnöknek a huszonéves Surán és Dali maradt a korábbi társulatból, kettőjük mellé öt, az utánpótlás-bajnokságokban kiszemelt kosarashölggyel kötöttek szerződést a kék-sárgák: István Lindával, Major Krisztinával, Hanzséros Máriával, Varga Kittivel és Biljana Pesoviccsal. Utóbbi a jugoszláv juniorválogatott céltudatos irányítója, és korosztályában a legponterősebb játékosok egyike volt hazájában. Annak érdekében, hogy külföldön szerepelhessen, az elmúlt évben fiúkkal edzett, és játékjoga így a saját kezébe került – amennyiben a Crvena zvezdában játszott volna tavaly, huszonhárom éves koráig a nevelőegyesülete rendelkezne felette.A csapat mellé Budapestről szerződtetett edző, Székely Norbert személye bizonyára befolyásolta a vele együtt dolgozó juniorválogatott játékosokat, amikor közülük öten – igaz, csak kölcsönbe – szintén a Zala-Volánhoz kerültek erre a szezonra. Vajda Anna a négyes poszton letette a névjegyét a BSE-ben, Horváth Zsuzsanna Euroliga-mérkőzésen is pályára lépett már a GYSEV-ben, Varga Rita 197 centis magasságával az egyik legígéretesebb centerjelölt hazánkban, Zsovár Orsolya szintén válogatott, és hátvédposzton számítanak rá, végül Szentkirályi Réka a kadettkorcsoport nemzeti együttesében alkotott maradandót tavaly. Velük, és még egy később megnevezésre kerülő centerrel a Volán a legjobb nyolc közé jutást célozza meg, és erős középcsapatként kívánja a tehetségek szakmai fejlődését biztosítani. Az együttes harcosságát és létjogosultságát először csütörtökön bizonyította, amikor a második negyedtől eltekintve partiban volt a PVSK-val a Göcsej-kupán.
Legfrissebb hírek

A pénz beszélt: az Al-Naszr bemutatta Joao Félixet

Minden más foci
7 perce

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
17 perce

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
28 perce

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
1 órája

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik