Sokoldalú bajaiak: futnak, eveznek és kosaraznak is

LŐRINCZI CSABALŐRINCZI CSABA
Vágólapra másolva!
2002.08.11. 21:05
Címkék
Megvan a Bajai EFSK idei első igazolása. Igaz, egyelőre nem a felnőttcsapatát erősítette a női élvonal újonca: Szabó Debóra Szekszárdról érkezett, és a tehetséges irányítóra elsősorban az ifjúsági, illetve junioregyüttesben számítanak a Sugovica-partiak.A Gálos-lányok augusztus 5-én futóedzéssel kezdték meg az alapozást a Petőfi szigeti sportcentrumban. Gálos László egyelőre vegyes felkészülést vezényel tanítványainak, ami mind a szabadtéri erőgyűjtést, mind a labdás edzéseket magába foglalja. Utóbbiakat az első napokban a II. Rákóczi iskola tornacsarnokában volt kénytelen levezényelni a bajai tréner, mivel csak csütörtökön költözhetett vissza a társulat a felújított Pósta Sándor Sportcsarnokba. A kosarashölgyek a változatosság kedvéért legalább heti egy alkalommal eveznek is, csak vasárnap kapnak pihenőt, és – egy nap kivételével – napi három edzéssel készülnek az NB I A-csoportjában való megméretésre.A tavaszi B-csoportos bajnokcsapatból csak Hambrik Csorvási Helga távozott, ő a paksi NB II-es női klubban folytatja korábban oly ígéretesen indult pályafutását, míg Fedorékkal kezdte meg a felkészülést a Szekszárdról érkezett Völgyesi Vanda, az előző évadban zalaegerszegi Vágvölgyi Krisztina és Sibalin Szilvia, aki az Egyesült Államokban jár egyetemre a Lynn Universityre. Völgyesi és Vágvölgyi tegnap délutánig még nem írta alá szerződését, ám Dékány Tibor, a csapatot működtető Bácska-Sport Kft. ügyvezető igazgatója szerint ez már tényleg csak órák kérdése. A klubelöljáró azt is elmondta, hogy Szlavica Jocovics szerződtetéséről már nem tárgyalnak, és mint ismeretes, a szekszárdi Nyírő Beáta a bajai helyett a szolnoki ajánlatot fogadta el. A Sugovica-parti vezetők legalább egy centerrel és egy ponterős bedobóval szeretnék megerősíteni az újonc csapatot.
Legfrissebb hírek

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
1 perce

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
27 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
6 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
7 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
7 órája
Ezek is érdekelhetik