Jao Ming: a jó választás

Vágólapra másolva!
2002.06.27. 21:35
Címkék
Egy új korszak kezdődött el a Rockets életében –állt a Houston hivatalos internetes oldalán a szerdai draftot követően. Az NBA hagyományos nyári amatőrjátékos-kiválasztóján 1984 után ismét a legelőször választó texasiak a kínai Jao Minget "emelték ki” az első körben, ezzel – akárcsak akkor – újfent egy egzotikus országból származó centerrel erősítették meg a keretüket. Tizennyolc évvel ezelőtt a nigériai Akeem Olajuwon volt a Houston 1/1-es draftoltja, aki később (már Hakeemként) óriási sikereket ért el a Rockets színeiben. A klub 1994-ben és 1995-ben is bajnoki címet nyert Olajuwonnal – ehhez hasonló diadalokat remélnek a houstoniak a 226 centiméter magas, 134 kilós Jao Minggel is, mondjuk, úgy tizenegynéhány esztendő múlva. A jövő tehát már elkezdődött Texasban…A draft 1/2-es választottja Jay Williams, a Duke egyetem hátvédje lett, aki a Chicago Bullsban folytatja a pályafutását. Az első kör harmadik helyén a korábban Portlandben edzősködő Mike Dunleavy Sr. fia, Mike Dunleavy Jr. kelt el, aki szintén a Duke-ból érkezett a ligába. Egy iskolából ilyen magas draftpozíciókban legutóbb 1969-ben kelt el két játékos: Lew Alcindor (1/1) és Lucius Allen (1/3) az UCLA-ból került az NBA-be. Alcindor később nem mindennapi pályát futott be, sikerei felsorolása helyett elég, ha csak megemlítjük, hogy Kareem Abdul-Jabbarként vált ismertté világszerte.Az is a tengerentúlról származó hír, hogy 51 éves korában elhunyt Derrek Dickey, a Golden State Warriors és a Chicago Bulls egykori játékosa. A hosszú ideje szívpanaszokkal kezelt Dickeyt Land Park-i otthonában érte a halál. Az utóbbi időben szakkommentátorként dolgozó egykori csatár öt évet játszott az NBA-ben, és 1975-ben bajnok lett a Warriorsszal. Dickey 73.9 százalékos pontossággal célzott a mezőnyből az akkori döntőben, ami máig élő csúcs a ligában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik