A paksiak légiósa, Terrence Davis a bajnoki serleggel, amelyért oly sokat harcolt (Fotó: Árvai Károly)
A paksiak légiósa, Terrence Davis a bajnoki serleggel, amelyért oly sokat harcolt (Fotó: Árvai Károly)
Madison elrontja, akárcsak Sitku, aztán Edmonson és Németh. Czigler tisztán kapja, de a gyűrű tövére húzza a labdát. Aligha állítunk újat vele, a döntő döntője ettől az, ami. Hogy ideges emberek vívják, hogy tapintható a feszültség, és hogy sok a hiba. Azután betalál a Körmend, jelesül Edmonson, büntetőből, és vezet a vendégcsapat. Ha hiszik, ha nem, ez az első alkalom, hogy jobban áll Patonay serege. És az utolsó is – adja ki a jelszót Sitku: egy dupla, majd egy tripla, és máris a fehér mezeseknél az előny. Hogy ömlik a víz a csarnokba zsúfolódó mintegy másfélezer szurkolóról, jószerével említést sem érdemel, jobb híján beletörődünk, ez van, ha belelóg a nyárba az idény vége. De vissza a pályára, hiszen egy csapásra megélénkül az iram, és tripladobóversenybe kezdenek a csapatok. E tekintetben tíz perc után 4–3-ra vezet a Körmend, amúgy viszont az Atom áll jobban, betudhatóan elsősorban Davisnek, aki felébred, és négy ponttal zárja a szakaszt. Úgy fest, tartósan magához veszi a vezetést a házigazda, amelynek lelkesedése tökéletesen érthető, első bajnoki aranyáért hajt. Ami a vendégeknél éppencsak mellépottyan (Mujanovics), az a másik oldalon beesik (Davis), így a paksi előny már-már tetemesnek tűnik, amikor újra Németh csuklója villan, és ez valamiféle jeladás, ismét látótávolságon belülre lopakodik a Körmend.
Mestermérleg
– Ez egy igazi ki-ki mérkôzés volt, ahol mindennél fontosabb az eredmény. Nem játszottunk jól, de nagyon akartuk a sikert, és felülemelkedve nehézségeinken, meg is szereztük az aranyérmet. Én hat éve várok erre, hiszen legutóbb kilencvenhatban, még a Körmend másodedzôjeként voltam bajnok, és amióta kiszálltam a körmendi kosárlabdából, erre készültem.
Fodor Péter ASE
– Ilyen paraszthajszállal veszíteni, ezt nehéz megemészteni… De azt hiszem, a sportszerûség is azt diktálja, hogy meg kell emésztenünk, és gratulálnunk kell a gyôztesnek. Nagyon közel álltunk a gyôzelemhez, ezért különösen fájdalmas egy ponttal kikapni. Ezzel együtt gratulálok a fiúknak, egyedülálló közönségünknek és a vezetôknek, akik egész évben a csapat mellett álltak.
Patonay Imre Körmend
Mindenféle bántás nélkül mondjuk, itt is, ott is leegyszerűsödik a képlet, az egyik oldalon Davis, a másikon Németh cipeli a hátán az együttest. A félidő hajrájában zónára rendezkedik be a vasi gárda, és úgy tűnik, e húzás bejön, merthogy Mészárosék lényegesen gyengébben céloznak kintről, mint korábban. Odaát Madison miatt főhetnek a fejek: a légiós újra hasztalan hajigálja rá a labdákat. A szünetben mindazonáltal a hazai tábor elégedettebb, ha csak három ponttal is, de előrébb tartanak a kedvencek. Igen ám, csakhogy a folytatásban Davis és Sitku gyorsan begyűjti a harmadik személyi hibáját, utóbbit le is hívja Fodor edző, jön Jurgilas. Nagyot változott a világ Pakson, esztendeje a bajnokság hasonló szakaszában főszerep jutott a litván kosarasnak, most meg epizodista. De a jobbik fajtából. Beáll, és dob két duplát. Lepattanózásban ég és föld a két csapat, ekkortájt csak minden harmadik alácsorgó labda köt ki körmendi kezekben. Csakhogy nem ez számít. Sokkal inkább az, hogy a pontok tekintetében is jobb a vendéglátó. Azért érdekes, a második felvonás gólgyárosai összesen két pontra képesek a harmadik tíz percben, amelynek végén Patonaynál szakad el a cérna. Az egyik, ha nem a legnagyobb kedvencét, Zsebét bántják a mester szerint, ezért csak mondja-mondja a magáét, Bodnár spori technikaival szereli le. Tíz perc van hátra, közte öt pont, vezet az ASE. Nem egész másfél percig. Nagyszerűen, 5–0-val kezdi a finist ugyanis a Körmend. Grebenár tesz vissza egy lepattanót, majd Madison tüzel távolról, és máris egyenlő.
A 2001–2002-es férfibajnokság végeredménye Bajnok: ATOMERÔMÛ SE (Czigler László, Terrence Davis, Fodor Gergely, Fodor Márton, Érsek István, Vaidas Jurgilas, Lôrincz Viktor, Mészáros Zalán, Rajkó Zsolt, Sitku Ernô, Somodi Csaba, edzô: Fodor Péter), 2. Marc-Körmend, 3. Falco KC-Szombathely, 4. Mol Szolnok, 5., Kaposvári Klíma-Vill KK, 6. Albacomp-UPC, 7. Debreceni Vadkakasok, 8. Dombóvári VMSE, 9. ZTE KK, 10. Soproni Ászok KC, 11. Naturtex-Szedeák, 12. MC MAFC
Mi lesz még itt? Czigler idő előtt befejezi, Davis és Fodor Gergely is négy-négy faulttal áll, e téren kedvezőbb helyzetben a vendégek. Csakhogy nem ők vezetnek. És az Atom képes növelni a fordulatszámot. Davis gólt dob, Sitku precízen értékesíti a büntetőket, a túloldalon viszont Németh betlizik, kapaszkodjanak meg: büntetőknél, egymás után ötször. Nagy luxus ez ilyen helyzetben. De még mindig messze a vége. Hat pontot dob zsinórban, és kettőre közelít a Marc. Jurgilas keze is megremeg a büntetővonalról (csak az egyik dobása jó), Mujanovics viszont beleáll kintről, és bevágja (70–70). Akárcsak Mészáros. Ez is hármas. Talán kötélből vannak az idegei? Fél perccel a vége előtt mindenesetre úgy fest, a hidegvér aranyat ér az Atomerőműnek. A klub első bajnoki címét. De meglesz-e? Madison most bedobja büntetőit, de nem megy vele sokra, mert a két perce beállt Rajkó keze sem remeg meg… És Zsebe csak kettőt dobhat. Azaz egy pont marad. Ennyi dönt. Boldogságról és bánatról. Az előbbi a paksiaknak jut.