Kőbánya: kitűnő szervezés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.06.15. 20:26
Címkék
Kőbánya sportéletének egyik, ha nem a legjelentősebb eseménye az adidas Streetball Fesztivál, amelyet ebben az évben június harmadik szombatján rendeztek meg a X. kerületi önkormányzat sporttal foglalkozó mindeneseinek hathatós segítségével. Dicséret illeti a szervezőket, mert kora reggeltől egészen késő délutánig csupa színvonalas programmal sikerült lekötniük a legnagyobb szabású utcai kosárlabda-versenysorozat második állomására kilátogatókat.Akik ezúttal talán kicsit kevesebben voltak a vártnál, ami nyilván leginkább a labdarúgó-világbajnokságnak tudható be – meg talán egy kicsit a jó időnek is. A nagy melegnek azonban sokan kifejezetten örültek a streetball résztvevői közül, főleg azért, mert ez szárazsággal és szélcsenddel párosult. Akik szoktak az utcán kosarazni, azoknak nem kell magyarázni, hogy a csúszós, nedves pályán mennyire megnő a sérülésveszély, és hogy kavargó szélben mennyire nehéz beletalálni a gyűrűbe az így kiszámíthatatlan röppályára induló labdával… Összességében tehát megint remek hangulatú és sikeres eseményt tudhatnak maguk mögött a kőbányaiak, úgyhogy akiknek a munkája benne van ebben, köszönet nekik. A lényeg, hogy a csaknem száz csapat kitűnően érezte magát, és feltételezhetően jól fogja érezni magát Szekszárdon is egy hét múlva, az adidas idei fesztiváljának harmadik színhelyén.
Legfrissebb hírek

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
38 perce

Dubraviczky Attila: Harm Osmers befolyásolta az eredmény alakulását

Magyar válogatott
52 perce

15 pontos hátrányból felállva Josh Allen és a Bills nyerte az elmúlt két év MVP-jének csatáját

Amerikai sportok
1 órája

A vártnál simábban húzta be a csoportrangadót a Packerst; kínkeservesen nyert a 49ers

Amerikai sportok
6 órája

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Debrecenben és Zalaegerszegen is vb-selejtezőt rendeznek

Minden más foci
7 órája

Aki megelőzte a korát – N. Pál József publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik