„Van, aki szégyenként éli meg ezt az egészet vagy nem meri magát ilyen állapotban vállalni. De ha azt látják, hogy én kendővel a fejemen is odaállok a tévékamerák elé, talán abból erőt merítenek.”

 

 
Tóth Tímeánál mellrákot diagnosztizáltak

Hogyan kezdődött?
– Lombikprogramot kezdtünk volna az év elején, ezért elküldtek mindenféle vizsgálatra – köztük volt a mammográfia is, akkor találták meg ezt a csomót – mondta a Nemzeti Sportnak Tóth Tímea, a Ferencváros és az osztrák Hypo korábbi magyar válogatott kézilabdázója, a Sport Televízió állandó szakértője. – Onnantól felpörögtek az események, ki kellett nyomozni, milyen csomó ez, és sajnos kiderült, hogy rosszindulatú, úgyhogy orvost kellett keresnem, és meg is találtam dr. Mátrai Zoltán személyében. Nála, úgy érzem, jó kezekben vagyok.

Sokkoló lehetett a hír. Hogy élte meg?
– Igazából azt volt nehezebb elfogadni, és amiatt volt igazán sokkoló, hogy a gyerekvállalás lehetősége még kijjebb tolódik. Először csak azt kérdezgettem magamtól, hogy lesz így gyerekem. Azután egy kedves ismerős tudatosította bennem, hogy ha meghalok, akkor mindegy, hogy van-e gyerekem vagy sem, úgyhogy először inkább arra koncentráljak, hogy meggyógyuljak, mert akkor fel is tudom nevelni a leendő csemetéimet.

Lecsupaszítva ez nyilván igaz, mégsem lehetett könnyű feldolgozni.
– Ezért kértem külső segítséget. Itt, Szentendrén megtaláltam Nógrádi Csilla onkopszichológust, aki mindenben mellettem áll. Tudatos döntés volt, hogy nem akartam egyedül feldolgozni ezt az egészet, és az is, hogy olyasvalakit kerestem, aki „nullkilométeres”, vagyis egyáltalán nem ismer. Olyan kellett, aki képes minden fronton megerősíteni, aki segít a lelki eredetét is felkutatni annak, hogy miért történt ez velem, aki segít megérteni a folyamatokat.

Itt is megvannak a különböző fázisok?
– Persze. Először jött az önsajnálat – két hétig letargiában feküdtem, amiről utóbb kiderült, hogy teljesen természetes. Aztán következett az elkeseredés, a düh és a harag, amikor mindenkit utáltam, aki meg akarta mondani, hogy mit egyek, mit csináljak, és ezzel nagyon teleszaladt a zsákom. Tudom, hogy jót akartak, de én csak azt szerettem volna, hogy mindenki hagyjon békén. Mostanra pedig az elfogadásnál tartok: elfogadtam, hogy ezt az utat végig kell járni. Apróság, de a pszichológus tanácsára kitetováltattam a szemöldökömet, még mielőtt a kezelés elkezdődött volna, és most boldog vagyok tőle. Mert ha az embernek kihullik minden szál szőre, akkor nincs arca, nekem pedig van. Ezért is jó, ha a legjobbakkal dolgozol.

– Kihullott a haja?
– Igen. Pontosabban levágtam, mert nagyon nehezen viseltem, amikor csomókban maradt a kezemben. Mondta a doki, hogy az első kemó után tíz napon belül kihullik, én azt válaszoltam, hogy az enyém nem fog. Tizennégy napba telt... Utána már nem volt kérdés a kopaszság, és megmondom őszintén, nagyon tetszik. Szerencsés vagyok, mert szabályos a fejformám, simán viccelek azzal, hogy golyófej vagyok, és jól érzem magam így, nem is figyelem az emberek reakcióját. Szóval ez inkább előzetesen volt nagy trauma, most meg már élvezem, sőt, arra gondolok, miért féltem annyira tőle?! Tök buli, hogy nincs hajam. Előbb is megkaptam egy ismerőstől, hogy milyen szép a fejem – ezt a szüleimnek köszönhetem.

NÉVJEGY
 TÓTH Tímea
Született: 1980. szeptember 16., Zalaszentgrót
Magasság/testsúly: 182 cm/74 kg
Sportága: kézilabda
Posztja: átlövő
Klubjai: Zalaszentgróti KC (1993–1995), Pókaszepetk (1995–1996), Caola SE (1996–1997), Herz-FTC (1997–1999), Synergon SE Vác (1999–2000), FTC (2000–2007), Hypo NÖ (2007–2009), Váci NKSE (2009–2011), Érd (2011–2013), Gödi SE (2013–2015)
Nevelőedző: Tóth István
Edzői: Radványi Tibor, Horváth József, Pál Tibor, Németh András, Szabó Edina
Első válogatottsága: 2002. november 14., Székesfehérvár (Horvátország, 31–27)
Utolsó válogatottsága: 2010. december 15., Lillehammer, Eb, (Svédország, 19–24)
Válogatottsága/góljai: 155/488
Kiemelkedő eredményei: olimpia 4. (2008), olimpia 5. (2004), vb-2. (2003), vb-3. (2005), vb-8. (2007), Eb-3. (2004), Eb-5. (2002, 2006), 2x BL-2. (2002, 2008), EHF-kupa-győztes (2006), 2x magyar bajnok (2002, 2007), 2x Magyar Kupa-győztes (2001, 2003), 2x osztrák bajnok (2008, 2009), 2x Osztrák Kupa-győztes (2008, 2009), 2x Masters-Eb-1. (2015, 2016)

Honnan meríti ezt az elképesztő erőt?
– A sport erőt és tartást adott, és nagyon sok olyan ember vesz körül, akik segítenek a pozitív gondolkodásban: barátok, segítők, orvosok, és erőt ad az a szeretet is, amit az emberektől kaptam a pályafutásom során. Meg aztán nem utolsósorban ott van a Jóisten, akihez mindennap imádkozom. Ezek mind-mind megerősítenek, jobb emberré tesznek, megtanítanak örülni a hétköznapi dolgoknak, megtanítanak megélni a pillanatot.

A közösségi oldalán tette közzé a betegsége hírét. Miért tartotta szükségesnek?
– Mert úgy éreztem, muszáj, hogy az emberek tudják, mi van velem – látni fognak a tévében, fontos, hogy tudják, min megyek keresztül, és lássák azt is, hogy jól vagyok. Próbálom továbbra is azt az életörömöt sugározni, amit mindig.

Mindig nagy küzdő volt, most is ez látszik.
– Igen, ugyanakkor jólesik néha gyöngének és nőnek lenni. Mi, sportolók néha elveszünk abban az érzésben, hogy erősnek mutatkozunk, hogy férfierőnk van, pedig meg kell tanulni azt is, hogy nők vagyunk és néha gyengék, hogy lehet néha rosszul érezni magunkat. Hogy hiába van tartásunk, lehetünk néha hisztisek, megélhetjük, ami rossz...

Látja az utat maga előtt?
– Ez az év rámegy arra, hogy végigmenjen a folyamat. Július 14-én kaptam az első kemót, pénteken kapom a másodikat, és háromhetente lesz belőle még hat. December lesz, mire visszanő a hajam, és utána vár rám még egy műtét, mert le kell vetetni a mellemet, ugyanis még mindig van benne olyan sejt, amelyből kialakulhat daganat. Azt gondoltam, inkább vegyék le, úgyhogy bőven tavasz lesz, mire az út végére érek, és újra egészséges leszek. Persze utána még öt év gyógyszeres kezelés következik, ami két év után megszakítható, hogy beültessék az embriót. A kemó előtt ugyanis megkérdeztük, le lehet-e fagyasztani embriót, úgyhogy van hat darab „fagyó babónk”, ami nagy erőt ad. Ezért is kell csinálni.

A bejegyzésében azt írta, nem gondolta, hogy ennyien járnak hasonló cipőben.
– Persze, hogy nem. Az ember nem foglalkozik ilyesmikkel, amikor nincs érintve, de amikor elmegyek a rendelésekre, mindig ledöbbenek, mennyi páciense van a doktor úrnak, hogy mennyi nő fordul meg egy nap alatt a rendelőjében. Beszélgettünk, és elmondta, hogy évente ezerötszáz-kétezer nőt műtenek meg mellrákkal, ezért is nagyon fontosak a szűrővizsgálatok, hogy idejében felismerjük a bajt. Ja, és hogy betartsuk az orvosok utasításait. Ha azt mondja, hogy erős a kemó, de végig kell tolni, akkor végig kell tolni, mert nem akarod három év múlva újrakezdeni az egészet. Fontos a megelőzés.

Az önvizsgálat?
– Az is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem, van egy kis csomó a mellemben, de nem törődtem vele, azt mondtam, biztos csak egy izom vagy valami. Hát nem az volt.

Tudatos, hogy erőt ad a sorstársainak?
– Talán... Igen. Mert van, aki szégyenként éli meg ezt az egészet vagy nem meri magát ilyen állapotban vállalni. De ha azt látják, hogy én kendővel a fejemen is odaállok a tévékamerák elé, talán abból erőt merítenek. Közszereplőként nem szégyellhetek beszélni a betegségemről, mert ez nem szégyen. Ez megtörténik az emberrel. Nyilván jobb lenne, ha nem kellene átesni rajta, de ha már így van, a lehető legjobbat kell kihozni belőle. Ehhez például a sportnak vissza kellett jönnie az életembe: heti kétszer mozgok, mert ettől a küzdelem is könnyebb.

Elképesztő a hozzáállása!
– Biztos, hogy rögös lesz az út, biztos, hogy lesznek nehéz pillanatok, persze már voltak is. De lépésről lépésre haladok – jelenleg csak a holnapot látom, csak az lebeg a szemem előtt, hogy megkapom a második kezelést, és próbálom jobban viselni, mint az elsőt.