A magyar válogatott elődöntőbe jutott az U20-as Eb-n (Fotó: MKSZ, archív)

 

Sokat mondó tény, hogy a horvátok ellen a középdöntőben kedden elért 29–17-es siker volt a magyar válogatott addigi legszorosabb összecsapása a világbajnokságon – az első csoportkörben Egyiptomot (39–20), az Egyesült Államokat (46–5) és Lengyelországot (30–16) is fölényesen legyőzte, majd a középdöntő első mérkőzésén Svájc (40–23) ellen is fölöttébb simán nyert.

A dánok ellen is jól kezdtek a magyarok, előbb 3–1-re, majd 6–2-re húztak el. A dánok azonban apránként ledolgozták a hátrányukat, és ezt olyannyira jól csinálták, hogy a félidőre már ők vonulhattak előnnyel (11–12) – ekkor vezettek először az összecsapáson.

A második játékrész elején rögtön egyenlítettek a mieink, ám a vetélytárs közel negyedóráig billentgette maga felé a mérleg nyelvét. 18–17-nél viszont ismét fordult a kocka, a magyar válogatott ismét megszerezte az előnyt, amellyel együtt az irányítást is átvette. Kajdon Blankáéknak innentől nem volt megállás, tíz perccel a vége előtt már öttel vezettek (25–20), és végül 31–26-os diadalt arattak.

A magyar csapat tehát bejutott a péntek esti elődöntőbe, amelyben Svédország ellen lép pályára. A másik ágon Hollandia–Norvégia mérkőzést rendeznek.

Az ifj. Kiss Szilárd által irányított 2002-es, 2003-as korosztály 2019-ben az U17-es, 2021-ben az U19-es Eb-n szerzett aranyérmet.

KÉZILABDA
U20-AS NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, SZLOVÉNIA
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Dánia 31–26
(11–12)
Németország–Svédország 24–36
(11–21)
Hollandia–Angola 29–21
(17–9)
Norvégia–Svájc 37–20
(15–9)