Női kézi-vb: a rendezők kikövezték maguknak az utat az elődöntőig, kiakadt a korábbi svéd kapitány

Vágólapra másolva!
2023.12.04. 13:05
null
A svédek ünneplik a Szenegál elleni győzelmüket (Fotó: AFP)
Érdekes háttércikket közölt a napokban a svéd Aftonbladet napilap arról, hogy a női kézilabda-világbajnokságot rendező három skandináv ország (Dánia, Norvégia, Svédország) hogyan alakította úgy a csoportok beosztását, hogy egymással lehetőleg csak az elődöntőben találkozhassanak, és ezáltal könnyebb utat biztosítsanak maguknak a négy közé. A korábbi svéd kapitány, a jelenleg a holland válogatottat irányító Per Johansson dörgedelmes posztban kommentálta a szerinte aránytalan előnyét a házigazdáknak.

Johan Flinck svéd szakíró azt boncolgatta az Aftonbladetben, hogy talán nincs még egy olyan sportág, amelyben hasonló előnyt biztosítanának a nagy tornák rendezőinek, mint kézilabdában. Miről is van szó? A három rendező már több hónappal a sorsolás előtt magukkal együtt nyolc európai válogatottat hozzárendelt egy-egy csoporthoz.

Mondhatjuk, hogy ez nem új keletű jelenség, de míg korábban többször is inkább a gazdasági szempontok vezéreltek egy-egy ilyen döntést (például egy svéd rendezés esetén a dánokat Malmőbe rakták, minél több dán szurkolóra számítva a közeli helyszín miatt), ezúttal egyértelműen a sportszakmai számítások döntöttek. Mindezt el is ismerte a lapnak a svéd rendezők részéről Krister Bergström ügyvezető igazgató.

A három rendező a lehető legsimább utat szerette volna biztosítani a csapatának az elődöntőbe, így arról is dönthettek, melyik csapat kerüljön a középdöntős águkat alkotó másik csoportba. Tomas Axnér svéd kapitány például hétfői ellenfelünket, Montenegrót választotta a B-csoportba, amely talán a leggyengébb csapat volt az első kalapból. A norvégok bevállalták, hogy találkoznak a franciákkal a középdöntőben, így elkerülték az esélyét, hogy a negyeddöntőben vagy az elődöntőben fussanak össze velük. A dánok pedig a németekre tették a voksukat az águkon. A skandináv országok ezután még a hollandokat és a spanyolokat is besorolták egy-egy csoportkörös négyesbe.

Ha a három rendező jól él az eséllyel és megnyeri középdöntős csoportját, nem találkozhatnak egymással (vagy a franciákkal) a negyeddöntőben. A nemzetközi szövetség (IHF) tehát jelentős előnyt biztosított a házigazdáknak azáltal, hogy még a sorsolás előtt beleszólhattak a csoportok, ágak kialakításába.

A svéd válogatottat szövetségi kapitányként 2010-ben Európa-bajnoki ezüstig vezető, jelenleg a holland csapattal már középdöntős Per Johanssont is alaposan felbőszítették a szerinte nem egyenlő feltételek.

A múltban a sport a fair playről és az egyenlő feltételekről szólt. Aztán jött egy időszak, amikor mindent elhallgattak, és csak sejteni lehetett, mi az igazság a színfalak mögött. Ma már világos, hogy aki a legnagyobbra tátja a száját, az kapja a legtöbbet” – írta az X-en Johansson.

A skandinávok is megtanulták a színfalak mögötti játékot. Pontosan azt csináljuk, mint azok az országok, amelyekre korábban évtizedekig mutogattunk. Ha jól értelmezem a cikket, akkor a rendezők leültek egy asztalhoz, és megbeszélték egymással, kivel szeretnének találkozni, és mi a legjobb megoldás mindannyiuk számára. Az »elcsalt« siker vajon ugyanolyan érzelmi töltettel bír, mint egy fair körülmények között kivívott győzelem?” – zárta ezzel a költői kérdéssel sorait a svéd szakember.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 


NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (Dánia, Norvégia, Svédország, november 29.–december 17.)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport, Göteborg:
Svédország, Szenegál, Kína, Horvátország
B-csoport, Helsingborg:Montenegró, Paraguay, Kamerun,MAGYARORSZÁG
C-csoport, Stavanger:Norvégia, Ausztria, Grönland,Dél-Korea
D-csoport, Stavanger:
Franciaország, Izland, Szlovénia, Angola
E-csoport, Herning:Dánia, Chile, Szerbia, Románia
F-csoport, Herning:Németország, Irán, Japán, Lengyelország
G-csoport, Frederikshavn:Brazília, Spanyolország, Kazahsztán, Ukrajna
H-csoport, Frederikshavn:Hollandia, Kongó, Argentína. Csehország

A TOVÁBBI PROGRAM
KÖZÉPDÖNTŐ

I. csoport, Göteborg (A-B-ág): december 7., 9., 11.
II. csoport, Trondheim (C-D-ág): december 6., 8., 10.
III. csoport, Herning (E-F-ág): december 7., 9., 11.
IV. csoport, Fredrikshavn (G-H-ág): december 6., 8., 10.

Negyeddöntők (Trondheim, Herning):december 12., 13.
Elődöntők, helyosztók (Herning):december 15.
Döntő, helyosztók (Herning):december 17.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik