Női kézi-vb: a csehek és a spanyolok vasárnapi meccsén eldőlhet a sorsunk

Vágólapra másolva!
2023.12.10. 11:38
null
A miénk mellett más csoportra is figyelniük kell Böde-Bíró Blankáéknak (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Bár a magyar női kézilabda-válogatott csak hétfőn lép pályára Horvátország ellen a világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, számunkra is nagy jelentőséggel bíró mérkőzéseket rendeznek vasárnap. Ugyanis az olimpiai selejtező szempontjából nem elég, ha a horvátok legyőzésével megszerezzük a csoportunk harmadik helyét, arra is figyelni kell, hogy a többi harmadikkal való összevetésből jól jöjjünk ki, márpedig két csoportban már ma kialakul a végső sorrend.

 

 

Mint ismert, a világbajnokság győztese kijut a párizsi olimpiára, a 2–7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2024. április 11–14. között. Ha a 2–7. helyen olyan válogatottak végeznek, amely(ek) korábban már megszerezte(k) az olimpiai részvételi jogot, akkor a világbajnokság 8. (9. stb.) helyezettje(i) is olimpiai selejtezőt játszhat(nak).

Az már pénteken eldőlt, hogy mivel a rendező franciák és az Európa-bajnok norvégok is bejutottak a legjobb nyolcba, a vb 8. helyezettje is selejtezhet. A dánok szombati továbbjutásával ez kitolódott a 9. helyezettre is. Ha Franciaország nyeri a világbajnokságot, a világbajnok jogán a vb-ezüstérmes jut ki az olimpiára. Ha Norvégia nyeri a világbajnokságot vagy a franciák mögött ezüstérmes, a világbajnok jogán jut ki az olimpiára, az Európa-bajnok jogán pedig az Eb-ezüstérmes Dánia vehet részt a játékokon. Tehát már mindenképpen két helyet tolódik a selejtezős országok sora, ez teremt esélyt a negyeddöntőről lemaradó mieinknek is.

A 9–12. helyekért nem rendeznek külön mérkőzéseket, a sorrendet a középdöntők harmadik helyezettjei között főszabályként a középdöntőben elért eredmények (pontszám, gólkülönbség stb.) alapján állapítják meg. Tehát amellett, hogy a mieinknek hétfőn le kell győzniük a horvátokat a csoport harmadik helyéhez, a másik három csoportharmadikkal való összevetésből is jól kell kijönniük.

A magyar válogatottnak egy hétfői győzelemmel hat pontja lenne, és legalább +20-as gólkülönbsége. Ha egy pillantást vetünk a többi csoportra, azt látjuk, hogy a II.-ban a szlovénoknak lehet még hat pontjuk a harmadik helyen, azonban az ő gólkülönbségük –7, nem tűnik reálisnak, hogy Ausztria ellen ledolgoznák a hátrányukat. A III. csoportban a lengyeleknek vagy a románoknak lehet hat pontjuk, a két válogatott épp egymással találkozik, azonban míg a románok –5-tel, a lengyelek –23-mal állnak, itt sem valószínű, hogy valamelyiküknek jobb legyen a gólkülönbsége nálunk.

A legveszélyesebb a IV. csoport, ahol ma zárul a középdöntő. Itt a 8 pontos a hollandokat, az egyaránt 6 pontos csehek és spanyolok követik, a csehek a brazilokkal találkoznak, míg a hollandok a spanyolokkal. Ha a csehek és a spanyolok is pontot szereznek, a harmadik helyezettnek már biztos több pontja lesz a mieinknél, így ebből a csoportból kerül ki a 9. helyezett, ezt el kellene kerülni. Ha egyikük kikap, annál biztos jobb lesz a gólkülönbségünk, ugyanis a csehek jelenleg +11-gyel, a spanyolok +13-mal állnak.

Elméletben még a brazilok is odaérhetnek, de ők kiesnek a számításból, ugyanis nekik már megvan a kontinenstornájukról az olimpiai kvóta, így brazil 9. hely esetén a vb 10. helyezettje selejtezhet.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ, A VASÁRNAPI PROGRAM
II. CSOPORT (TRONDHEIM)
15.30:
Angola–Dél-Korea
18.00: Szlovénia–Ausztria
20.30: Franciaország–Norvégia (Tv:M4 Sport)

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 4 4 149– 91 +58 8
2. Franciaország 4 4 134–105 +29 8
3. Szlovénia 4 2 2 109–116 –7 4
4. Angola 4 1 3 102–122 –20 2
5. Ausztria 4 1 3 110–145 –35 2
6. Dél-Korea 4 4 101–126 –25 0


IV. CSOPORT (FREDERIKSHAVN)
12.00: Argentína–Ukrajna
14.15: Csehország–Brazília
16.30: Hollandia–Spanyolország (Tv:M4 Sport+)

A IV. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 4 4 149– 94 +55 8
2. Csehország 4 3 1 111–100 +11 6
3. Spanyolország 4 3 1 111– 98 +13 6
4. Brazília 4 2 2 120–101 +19 4
5. Argentína 4 4 90–135 –45 0
6. Ukrajna 4 4 84–137 –53 0
AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 4 4 111– 70 +41 8
2. Montenegró 4 3 1 103– 76 +27 6
3. Horvátország 4 2 1 1 89– 84 +5 5
4. MAGYARORSZÁG 4 2 2 109– 90 +19 4
5. Szenegál 4 1 3 81–107 –26 1
6. Kamerun 4 4 59–125 –66 0
A III. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 4 4 119– 90 +29 8
2. Dánia 4 3 1 122– 93 +29 6
3. Románia 4 2 2 114–119 –5 4
4. Lengyelország 4 2 2 93–116 –23 4
5. Japán 4 1 3 115–121 –6 2
6. Szerbia44 91–115–240
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik