Női kézi: Szűcs Gabriella klubot vált, marad Romániában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.23. 15:24
Román sajtóértesülések szerint a nyáron klubot vált a kézilabdázó Szűcs Gabriella, és Zilah után Nagybányán folytatja a pályafutását.

A nagyváradi születésű és debreceni nevelés Szűcs korábban két évet játszott Románia vezető klubjában, az Oltchim Valceában, a HC Zalauban pedig 2012 óta szerepel, a hír szerint nyártól három éven keresztül pedig a HCM Baia Mare lesz a klubja. Az átigazolást Gheorghe Tadici, a zilahiak edzője is megerősítette a Prosportnak.

„A HCM Baia Mare által kínált összeg akkora volt, hogy ajánlatos volt elfogadni. Szűcsnek két-három éve lehet hátra ezen a szinten a pályafutásából, így meg kell ragadnia a lehetőséget, amit kapott” – nyilatkozta Tadici.

A nagybányaiak már bebiztosítottak a második helyüket a bajnokságban, ez pedig azt jelenti, hogy a következő szezonban indulhatnak a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik